FTC: Berki szerint a szurkolói kártya bevezetése nem szankció

Vágólapra másolva!
2010.02.13. 12:24
Címkék
Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója a 100%Fradinak elmondta, a szurkolói kártya bevezetését nem szankciónak szánják a szurkolók felé. Téglás Sándor biztonsági igazgató hozzátette, már minden adott a biztonságos mérkőzések megrendezéséhez az Üllői úton.

„Fontos kiemelni, hogy a szurkolói kártyát mi nem szankciónak, nem most, nem ebben a stadionban akartuk bevezetni. Ezt egy kedvezményekre és előnyökre feljogosító klubkártyának szántuk, de az élet, a múlt sajnálatos történései közbe szóltak, így nem maradt más, ezt az utat kellett választanunk. Az új stadionban kívántuk bevezetni és az ismert problémák miatt plusz kiadásunk van, mikor üzletileg teljesen értelmetlen a jelenlegi stadionba pénzt invesztálni. Bár az FTC Magyarországon elsőként vezeti be ezt a beléptetési módszert, mégsem lesz egyedülálló, mivel az MLSZ már a nyári meccseken, az élvonalbeli csapatok 2011-től alkalmazzák majd a regisztrációs kártyát. Örömmel jelenthetjük be, hogy immár több mint 4000-en regisztráltak, ami azt mutatja, hogy a szurkolók elfogadták és megértették a kártya fontosságát" – mondta Berki Krisztián a 100%Fradinak.

Dr. Arne Gobert, a Luther Gobert Fest és Társa Ügyvédi Iroda képviseletében ezt követően elmondta, hogy a kártya bevezetésének jogi lehetőségeit alaposan körüljárták, és minden szempontból figyelembe vették az adatvédelmi szabályozást. A nemzetközi iroda képviselője kiemelte, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy az adatokat minden körülmények között megvédjék az illetéktelenektől.

Téglás Sándor biztonsági igazgató elmondta, hogy alapjaiban csak a kártyaolvasó rendszer változik meg, az eddigi vonalkód helyett ugyanis chippes belépőket bocsátanak ki, de marad a 24 belépési pont a stadionba. Megerősítették az egyes szektorelválasztókat, modernizálták a vésznyitó kapukat, illetve személyazonosításra is alkalmas kamerarendszert szereltek fel a rendőrség előírása szerint, így minden adott a biztonságos mérkőzés megrendezéséhez.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
4 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
5 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
5 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
6 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
6 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
6 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik