DVSC: Feczesin Róbert maradna, Bodnár László külföldre menne

2010.01.12. 12:56
Címkék
Nyáron, az olasz Brescia együttesétől érkezett egy évre kölcsönbe a DVSC labdarúgócsapatához Feczesin Róbert, aki sérülés miatt sokat kihagyott az ősszel, ám bízik benne, hogy a tavasszal bizonyíthat a debreceni közönségnek. A csapat másik játékosa, Bodnár László viszont szívesebben mutatná meg magát külföldön.

„Még nem dőlt el végleg a sorsom, de nagy valószínűséggel maradok" – nyilatkozta a DVSC hivatalos honlapjának Feczesin Róbert.

„Az alapozást elkezdtem a Lokival, és remélem, a tavasszal is Debrecenben »rúghatom a bőrt«.  Van bennem bizonyítási vágy, hiszen keveset tudtam játszani az ősszel. Szeretném bizonyítani, hogy nem megsérülni jöttem haza. Nem volt könnyű feldolgozni, hogy nem segíthettem a csapatot a Bajnokok Ligájában, miközben elsősorban ezért igazoltak. A legrosszabb az volt, hogy rögtön az első mérkőzésen a Ferencváros ellen, amelyen kezdőként kaptam szerepet, megsérültem Szerencsére most  teljesen rendben vagyok, amit bizonyít, hogy decemberben a csapat utolsó három mérkőzésén pályára léptem, és gólt is szereztem. Nagy harcban leszünk az Újpesttel és a Videotonnal, de keretünk van annyira erős, hogy mindkét csapattal felvegyük a versenyt, és mi végezzünk az élen" – fogalmazott Feczesin.

Csapattársa, Bodnár László a Nemzeti Sportnak beszélt jövőjéről.

„Még nem tudom, mit hoznak számomra a következő napok – mondta a Boci becenevű játékos a Nemzeti Sportnak. – Nagyon sok múlik azon, hogy milyen ajánlat érkezik, hiszen nem titok: külföldön szeretném folytatni a pályafutásomat. Örülnék, ha nívós európai bajnokságban játszhatnék, de azt is elfogadom, ha maradnom kell" – mondta Bodnár.

Legfrissebb hírek

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
22 perce

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
29 perce

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
40 perce

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
44 perce

Vívó-vb: nincs magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözőknél

Egyéb egyéni
54 perce

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
1 órája

Az Arsenal szerződtetné Vinícius Júniort a Real Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az angyalföldiek edzője, Erős Gábor Győrhöz is kötődik

Labdarúgó NB I
1 órája