Visszavonul Kerekes Zsombor

Vágólapra másolva!
2009.12.23. 13:43
null
<p>Kerekes Zsombor a továbbiakban csak a lelátóról<br /> figyelheti a mérkőzéseket (Fotó: Szabó Miklós)</p>
Címkék
Kerekes Zsombor, a DVSC-TEVA 36 esztendős játékosa nem hosszabbítja meg szerződését, és felhagy a professzionális labdarúgással – tudatta a klub hivatalos honlapja, a dvsc.hu.

Kerekes 1990-ben a szerb Becsejben kezdte pályafutását, majd a Szpartak Szubotica érintésével 1999-ben érkezett hazánkba, a Nagykanizsa FC-hez. A kanizsaiaknál az 1999-es őszi szezonban 16 mérkőzésen kétszer volt eredményes a támadó, ám így is felkeltette a debreceniek érdeklődését, akik 2000 telén leigazolták. A Lokiban 2003-ig 83 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és 32 gólt szerzett.

A vajdasági származású játékos ezt követően a kínai Tiencsin Tedához szerződött, majd pécsi kitérőt követően ismét Debrecenbe került. 2004-ben Szlovákia ellen bemutatkozott a magyar válogatottban is, amelyben összesen kilencszer lépett pályára, ezeken a találkozókon két gólt szerzett.

2005-ben Hollandiába, a Willem II-hez igazolt, majd két évvel később ismét visszatért a hajdúságiakhoz. Kerekes a Lokival három bajnoki címet, egy ezüst és egy bronzérmet, illetve két Magyar Kupa-aranyat gyűjtött be.

„Olyan játékos akasztotta szögre a profi labdarúgásban használt cipőjét, aki az elmúlt tíz esztendőben meghatározó embere volt a város labdarúgásának” – nyilatkozata Kerekesről a dvsc.hu-nak Szima Gábor tulajdonos-klubelnök.

KEREKES A JÖVŐBEN EDZŐKÉNT DOLGOZNA 
A csatár visszavonulásának okairól ide kattintva olvashat.

„Kerekes Zsomborral kapcsolatban egy történetet szeretnék elmondani, amely nagyszerűen megmutatja az emberi kvalitását, Lokihoz való ragaszkodását. Amikor visszatért Kínából, a DVSC egyéves szerződést kötött a játékossal. A következő bajnokság annyira jól sikerült számára, hogy Zsombor bekerült a válogatottba, gólt rúgott a franciáknak Metzben, majd kapott Hollandiából egy ajánlatot. A játékos ebben az esetben szabadon távozhatott volna, úgy, hogy a klub anyagilag nem profitál a szerződésből. A támadó azonban megkeresett bennünket, közölte, van egy ilyen lehetősége, de szeretné meghosszabbítani a szerződését, hogy a DVSC is jól járjon. A klub ekkor kétszázezer euróét, azaz nagyjából ötvenmillió forintért étékesítette Kerekes Zsombor játékjogát, ez nem kis bevétel egy magyar labdarúgócsapat számára. Azt gondolom, ez a néhány évvel ezelőtti történet pontosan megmutatja, milyen ember is ő, és mennyire fontos neki a Loki. Ha amatőrként még folytatja, akkor sok sikert kívánunk neki a sportban, illetve a magánéletben” – tette hozzá Szima.

Legfrissebb hírek

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
10 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
25 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
40 perce

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
55 perce

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
56 perce

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
1 órája

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
1 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik