Két Vasas-meccs máris gyanússá vált

2009.12.04. 09:52
Címkék
Két újabb mérkőzés akadt fenn az UEFA monitoringrendszerén. A Soproni Liga augusztus 15-én és november 7-én játszott Kecskeméti TE Ereco-Vasas (5–1), valamint a ZTE-Vasas (4–1) mérkőzéssel kapcsolatban jelzett sárgát, illetve pirosat a rendszer. Ezek után nem lehet kizárni, hogy a két találkozó eredményét manipulálták. Az MLSZ feljelentést tett az ügyben.
Végh nem hiszi, hogy megéghet a Vasas (Fotó: Havran Zoltán)
Végh nem hiszi, hogy megéghet a Vasas (Fotó: Havran Zoltán)

Tovább dagad a fogadási botrány. A bochumi ügyészség által nyilvánosságra hozott tizenhárom magyar mérkőzés után - a német állami szervek a csapatokat nem nevezték meg - újabb két összecsapással gyarapodik a gyanús találkozók sora. Noha egyesek szerint a monitoring jelzése semmit sem bizonyít, az MLSZ mégis a Nemzeti Nyomozóirodához fordult, kérve: vizsgálja ki, történt-e visszaélés a mérkőzésekkel kapcsolatosan.

VÉGH BÍZIK A TÁRSAKBAN

„Egyik mérkőzésen sem tapasztaltam gyanús jeleket, s azt sem gondolnám, hogy társaim közül bárki is kapható lenne csalásra" – mondta Végh Zoltán.

Az MLSZ keddi sajtótájékoztatója után csütörtöki számunkban már szűkítettük a kört, most pedig kiderült, hogy a Vasas két gólgazdag bajnokija a gyanús. Igaz, fogalmazhatnánk úgy is, hogy a ZTE-Vasas (4–1) és a Kecskemét-Vasas (5–1) előtt mutatott furcsa fogadásokat a rendszer, de mivel az angyalföldi együttes kétszer is érintett, ráadásul mindkét alkalommal súlyos vereséget szenvedett, alighanem inkább ott vizsgálódik majd a hatóság. Bár Helmeczy László, az MLSZ alelnöke sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta információnkat, úgy tudjuk, hogy a szövetség ezt a két meccset jelezte „gyanúsként" a Nemzeti Nyomozóirodának.

Fontos tisztázni: egyelőre nem beszélünk vesztegetési kísérletekről, pláne bundázásról, egyszerűen arról van szó, hogy az automata jelzett, és ezt most alaposan ki kell vizsgálni.

Természetesen megkerestük Markovits Lászlót, a Vasas SC elnökét, hogy mi a véleménye klubja esetleges érintettségéről.

„Nem szeretnék a dolgok elébe menni, hiszen hozzánk semmiféle hivatalos megkeresés vagy irat nem érkezett - válaszolta az angyalföldi klub első embere. – Mendemondák, azaz egy gép adatai alapján nem szeretnék senkit megvádolni, így számomra még nincs ügy. Egyébként pedig végtelenül csalódott lennék, ha bármelyik futballistánkról kiderülne, hogy csalt, bundázott vagy pénzt fogadott el. Ezzel nemcsak a klubot, de a szurkolókat is becsapná és szembeköpné. Természetesen ha bármi kiderül, annak súlyos következményei lesznek".

A KTE ÉS A ZTE TULAJDONOSA, VALAMINT TÖBB VASAS-JÁTÉKOS VÉLEMÉNYÉT AZ ESETRŐL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
6 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
6 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
6 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
6 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
7 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
7 órája