Haladás: Bogdanovics aláírt, az 55-ös mezt kapta meg

2009.12.03. 14:47
Címkék
A Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata sajtótájékoztatóján jelentette be: aláírt a Soproni Liga 2008–2009-es bronzérmeséhez Igor Bogdanovics.
Bogdanovics nyíregyházi csapatkapitányként kezdte a szezont - a Haladásnál folytatja (Fotó: Korponai Tamás)
Bogdanovics nyíregyházi csapatkapitányként kezdte a szezont - a Haladásnál folytatja (Fotó: Korponai Tamás)

A Nyíregyházáról távozott szerb támadó az 55-ös mezt kapta meg a Haladásnál, fél évre szóló megállapodást kötött a szombathelyiekkel.

„A tárgyalások során végig azt éreztem, hogy nekem ide kell szerződnöm. Örülök, hogy idejöttem, segíteni akarok, hogy a Haladásnak ne legyenek kiesési gondjai, sőt ennek a csapatnak a hatodik-hetedik helyen kell végeznie. Az őszi rossz teljesítmény szerintem nem tükrözi a Haladás erejét" – mondta Bogdanovics a Haladás hivatalos honlapjának.

A többségi tulajdonost képviselő dr. Czeglédy Csaba elmondta: Róth Antal csatárként és irányító középpályásként számít a rutinos játékosra. A szakvezető öt, kezdőként bevethető labdarúgót kért erősítésként a vezetőktől. A Haladás már hosszabb ideje tárgyalt Bogdanoviccsal, a légióssal már akkor felvette a kapcsolatot, mikor a Nyíregyháza felbontotta a szerződését.

Az előző idény meglepetéscsapata mindössze négy győzelmet aratott a Soproni Liga őszi idényében, és a 12. helyen áll, három ponttal megelőzve a már kieső pozícióban telelő, 15. DVTK-t.


A SOPRONI LIGA ÁLLÁSA
  1. Videoton FC 15 10 3 2 36–19 +17  33
  2. Újpest FC 15 9 2 4 25–18 +7  29
  3. Debreceni VSC-TEVA 14 9 1 4 27–20 +7  28
  4. Zalaegerszegi TE FC 15 8 2 5 29–24 +5  26
  5. Győri ETO FC 15 7 5 3 18–10 +8  26
  6. MTK Budapest 14 7 4 3 28–16 +12  25
  7. Lombard Pápa Termál FC 15 7 1 7 24–20 +4  22
  8. Kaposvári Rákóczi FC
15 6 4 5 23–21 +2  22
  9. Paksi FC 15 5 5 5 16–18 –2  20
10. Vasas 15 6 1 8 23–36 –13  19
11. Ferencvárosi TC 15 4 5 6 17–21 –4  17
12. Szombathelyi Haladás 15 4 3 8 21–30 –9  15
13. Kecskeméti TE-Ereco 15 4 2 9 27–35 –8  14
14. Budapest Honvéd FC
15 3 5 7 16–22 –6  14
15. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 18–25 –7  12
16. Nyíregyháza Spartacus FC
15 2 4 9 19–32 –13  10
Legfrissebb hírek

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
9 perce

Valenciában cápát neveztek el Ferran Torresről

Spanyol labdarúgás
12 perce

Beigazolódott a Mercedes félelme: a Ferrari mindenki előtt jár Magyarországon

F1
43 perce

Tizenegy esztendős angol sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját

Egyéb egyéni
45 perce

Videó: Bodnár Gergő szerezte az idény első gólját az NB I-ben

Labdarúgó NB I
51 perce

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
1 órája

Kosár: a bosnyákok legyőzésével kezdtek az U18-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája