Bundabotrány: szerdán Pintér Ádámot is meghallgatta az MLSZ

2009.12.09. 13:15
Címkék
Szerdán Pintér Ádám utánpótlás-válogatott labdarúgót is meghallgatta a magyar szövetség megbízásából a Retteghy István vezette ad hoc bizottság a bundabotránnyal kapcsolatban.

Az MTK Budapest védőként és középpályásként is bevethető játékosát eredetileg keddre hívták az MLSZ-székházba, amikor Présinger Ádám és Somodi Bence, továbbá Potoczki Tamás, a Szigetszentmiklós ügyvezetője számolt be vesztegetési kísérletről. Aznap Pintér azt üzente, hogy nem tudott az eseményről.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a játékos mindenben maximálisan együttműködött, a kért információkat az üggyel kapcsolatban a testület tudomására hozta. Az MLSZ az ügyben felvett jegyzőkönyvet, ahogy kedden a másik három meghallgatás során is, azonnal továbbította a vizsgálatot lefolytató Nemzeti Nyomozóiroda részére.

„Az MLSZ múlt keddi feljelentése kapcsán pénteken feljelentés-kiegészítést kért a Nemzeti Nyomozóiroda – mondta kedden Helmeczy László, az MLSZ alelnöke. – A mostani meghallgatással ennek tesz eleget az MLSZ, ugyanis az elmondottakról készült jegyzőkönyvet futárral azonnal megküldjük a Nemzeti Nyomozóiroda illetékeseinek, akik ezután rendelhetik el a nyomozás megindítását."

Az MLSZ múlt kedden tett büntető-feljelentést ismeretlen tettesek ellen. A Nemzeti Sport hétfőn közölte két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám nyilatkozatát, akik elismerték, hogy megpróbálták őket megvesztegetni válogatott összecsapások előtt.

Eszerint Somodit a 2008. október 15-i Szlovákia elleni U20-as Alpok–Adria-kupa-találkozót megelőzően, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-i Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg. A szlovákok 4–1-re, a szerbek 8–0-ra nyertek. A lap szerdai számában szólalt meg Présinger Ádám, aki arról beszélt, hogy őt is megkeresték a szlovákok elleni Alpok–Adria-meccs előtt, de társaihoz hasonlóan elutasította az ajánlatot.

Legfrissebb hírek

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
4 perce

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
18 perce

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
28 perce

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
30 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
33 perce

Márton Gábor sportigazgató lett a Szentlőrinc SE-nél – hivatalos

Labdarúgó NB II
50 perce

Chiappini a következő idényben is a Panathinaikosz röplabdacsapatának vezetőedzője lesz

Röplabda
51 perce

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik