Bundabotrány: eddig hat személy és tizenkét csapat neve merült fel

MTI MTIMTI MTI
2009.12.17. 20:01
Címkék
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint az eddigi adatok alapján hat személy és 12 csapat neve merült fel a magyarországi labdarúgó bundabotrányban. Erről az origo.hu számolt be csütörtökön.

 

A portál azt írta: kérdésükre, hogy a hat személy futballista-e, a nyomozóiroda nem kivánt válaszolni. Mint ahogy arról sem nyilatkozott, történt-e bármilyen érdemi előrelépés a nyomozásban. Hogy a Nemzeti Sport által – a játékosok nyilatkozatai alapján – emlegetett három utánpótlás-válogatott mérkőzésről, illetve a bochumi ügyészség által említett 13 NB I-es meccsről bebizonyosodott-e a bundavád, az iroda képviselője nemmel válaszolt.

Az NNI a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) feljelentése nyomán, a büntetőeljárást felügyelő ügyészség utasítására december 1-jén indított nyomozást az utánpótlás válogatott három tavalyi mérkőzése kapcsán – ismeretlen tettes ellen, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.

Hogy mikorra várható a nyomozás eredménye, azt a nyomozóiroda szerint jelenleg még nem lehet megmondani – írta az origo.hu.

Legfrissebb hírek

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 perce

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
14 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
25 perce

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
39 perce

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
48 perce

Kanada a rendes játékidő ráadásában betalált, és kiejtette Dél-Afrikát

Foci vb 2026
49 perce

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
56 perce

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
57 perce
Ezek is érdekelhetik