Bundabotrány: „A kormánynak meg kell fontolnia a törvénymódosítást”

2009.12.08. 11:02
Címkék
Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága szerint a magyar kormánynak meg kell fontolnia, hogy szükséges-e törvényeket módosítani az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bundabotránnyal kapcsolatos vizsgálatát követően.

Az erről szóló állásfoglalást a bizottság keddi ülésén szavazták meg a tagok, miután meghallgatták Turi István, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és Simóka Bea, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkárai, valamint Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökének beszámolóját.

Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke szerint az illetékes minisztériumok és az MLSZ is lassan reagált a kirobbant botrányra, pedig az ügy sokkal súlyosabb annál, mint hogy a magyar igazságszolgáltatás konkrét információkra várjon az UEFA-tól vagy a szintén vizsgálódó bochumi ügyészségtől. Hozzátette, korábban már többször volt példa arra, hogy újságcikkek vagy a sajtóban megjelent információk alapján indítottak nyomozást különböző ügyekben. 

Turi András erre reagálva azt mondta: a szóban forgó ügyben titkos információgyűjtés zajlik, ezért nagy jelentősége van annak, hogy mikor mit tesznek. A szakállamtitkár megerősítette azt is, hogy addig, amíg konkrét információk nem érkeznek az UEFA-tól, a sajtóban megjelent hírek csupán spekulációknak tekinthetők. Turi elsősorban türelmet kért a bizottságtól.

Kisteleki István a bizottság elnöke és a tagok kérdéseire reagálva elmondta, hogy a gyanúba keveredett utánpótlás-válogatottak szövetségi kapitányainak jelentéseiben semmilyen utalás nem volt arra, hogy a játékosok közül bárkit is megpróbáltak volna megvesztegetni. Hozzátette, hogy az MLSZ még kedden meghallgatja az állítólagosan érintett személyeket.

Kisteleki szerint Bánki azt igyekezett sugallni, hogy az MLSZ alszik, miközben a sportbizottság hihetetlenül aktív az ügyben. Hangsúlyozta, hogy szerinte a magyar szövetség minden intézkedést a lehető leggyorsabban és legpontosabban hozott meg. 

Helmeczy László, az MLSZ alelnöke mindehhez hozzátette, hogy a jelenlegi sporttörvény szerint legfeljebb öt évre lehet eltiltani azt a sportolót, aki bármilyen fogadási ügyben érintett, ezért az MLSZ azt javasolja, hogy ennek a módosítását érdemes megfontolni. Helmeczy azt is elmondta, hogy a magyar szövetség a saját fegyelmi szabályzatában is tervez módosítást, mégpedig azt, hogy a csalásról vagy vesztegetési kísérletről tudomást szerző sportoló, sportvezető vagy játékvezető azonnali hatállyal köteles feljelentést tenni ilyen esetben.

Legfrissebb hírek

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
3 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
6 perce

Márton Gábor sportigazgató lett a Szentlőrinc SE-nél – hivatalos

Labdarúgó NB II
23 perce

Chiappini a következő idényben is a Panathinaikosz röplabdacsapatának vezetőedzője lesz

Röplabda
24 perce

Női kosár Eb-selejtező: Gáspár Dávid szeretné, ha idegenben karakteresebbek lennének a szlovénok

Kosárlabda
37 perce

Erling Haaland is befektet az új sakkvilágbajnokságba

Egyéb egyéni
48 perce

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
1 órája

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik