Soproni Liga: eldőlt, hogy nem lesz több rádiós körkapcsolás

MTI MTIMTI MTI
2009.08.19. 16:25
Címkék
A jövőben nem adhat körkapcsolást a labdarúgó Soproni Liga mérkőzéseiről a Magyar Rádió (MR) – mondta az MTI-nek szerdán Such György, az MR elnöke.

„Hétfőn kaptunk a ligától értesítést, melyben jelezték, hogy a jövőben nem áll módjukban engedélyezni a körkapcsolást – nyilatkozta a közszolgálati rádió első embere. – Úgy gondolom, a piac majd eldönti, hogy mennyit ér a meccsek közvetítése.”

A Magyar Hivatásos Labdarúgóliga (MHLL) múlt csütörtökön közölte, hogy három idényre összesen 225 millió forintot kér a helyszíni közvetítésekért, mire a rádió válaszában jelezte, hogy ilyen feltételekkel nem tart igényt a közvetítésekre. Ugyanakkor abbéli szándékát is kifejezte a rádió vezetősége, hogy a médiatörvényben meghatározott módon a továbbiakban is szeretnének körülbelül 50 másodperces összefoglalókat, tudósításokat, interjúkat közölni az NB I-es mérkőzésekről.

Such György elmondta, arról még nincs információjuk, hogy összefoglalók készítésére lesz-e lehetőségük.

Az MR a közvetítésekért eddig nem fizetett. Az MLSZ a nyáron már értékesítette a televíziós jogokat: a Sport Tv három évre összesen 2.4 milliárd forintot fizet értük.

Legfrissebb hírek

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
22 perce

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
34 perce

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
51 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
1 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik