Rieb György: „Sokan félnek a Fradi élvonalbeli visszatérésétől”

Vágólapra másolva!
2009.07.03. 13:24
Angliai edzőtáborozással kezd az újra első osztályú Ferencváros, ám a csapatban nincs egyetlen új játékos sem. A szurkolók egyelőre csak találgatnak, mi a céljuk az angol befektetőknek, akik korábban többször is hangsúlyozták, Bajnokok Ligája-szereplésre törnek. Ezért is lehet érdekes, hogyan látja a Ferencváros jövőjét Rieb György klubelnök. Nos, aligha meglepő, de igencsak optimista, még akkor is, ha az utóbbi időben sok támadás éri.
Rieb György (a háttérben) szerint sokan félnek a Fradi visszatérésétől
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Rieb György (a háttérben) szerint sokan félnek a Fradi visszatérésétől
Rieb György (a háttérben) szerint sokan félnek a Fradi visszatérésétől
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Rieb György (a háttérben) szerint sokan félnek a Fradi visszatérésétől

– Mit gondol, miért támadják ennyien?
– Talán azért, mert sokan félnek a Fradi visszatérésétől s attól, hogy az FTC újra elfoglalja a helyét a magyar futball meghatározó csapatai között. Márpedig most ez következik. Véget ért a három évig tartó száműzetés, amelyet nem érdemeltünk meg, de én ezzel már igyekszem nem foglalkozni.

– Még akkor sem, ha azt látja, hogy hány klubnál alakult ki csődhelyzet, és ezek az egyesületek gond nélkül kaptak licencet és rajtengedélyt?
– Bosszant, hogy nem egyenlő a mérce, de mondom, már nem akarok a múlton rágódni. Engem az érdekel, hogy a futballcsapatunk az első három hely valamelyikén végezzen, és kijusson a nemzetközi porondra.

– Mit gondol, Kevin McCabe hány évre tervezi a magyarországi kalandját?
– Látja, erről fogalmam sincs, de azt biztosan tudom, hogy nagyon megszerette a Fradit, mint ahogy a nálunk dolgozó angolok is tudják, mit jelent ehhez a klubhoz tartozni. Büszkék a szurkolóinkra, és egyetlen cél vezérli őket: a Fradit visszavezetni oda, ahol akkoriban volt, amikor például a Manchester Uniteddel vívott öldöklő csatát. Kevin McCabe tehát szerintem hosszú távra tervez, mi pedig általa anyagi biztonságot élvezünk – azt is mondhatnám, védőernyő alatt vagyunk. Nagy szó ez ebben a gazdasági helyzetben.

– Miért késik az építkezés, mikor lesz új stadion?
– Szó sincs késésről, most szerezzük be az engedélyeket. Állítom, három éven belül világraszóló stadionavatót tartunk. Úgy gondolom, ezt a szezont még végigjátsszuk az Üllői úton, aztán jövőre bemegyünk a Puskás Ferenc Stadionba, hogy nyugodtan dolgozhassanak az új arénán. De van még más nagyon fontos tervünk is. Szeretnénk megnyitni a Fradi utánpótlás-akadémiáját, méghozzá minél gyorsabban. A Népliget erre tökéletesen alkalmas. Felújítjuk a szállodát, csinosítjuk a környéket, adva van hat pálya és egy műfüves játéktér, s a Fradi van annyira vonzó, hogy tehetséges gyerekeket foglalkoztasson akadémiai szinten. Különben már most több 15-17 éves srác is kiutazhatott Angliába a sheffieldi kapcsolatnak köszönhetően.

– Nem fél attól, hogy az angolok „lerabolják” a Ferencvárost? A legügyesebb gyerekeket már fiatalon elviszik innen, és úgymond csak a maradék jut a zöld-fehérek felnőttcsapatának. Ez hosszú távon nem feltétlenül lenne kifizetődő megoldás.
– Szó sincs ilyesmiről. A két klub között oda-vissza járás van, egymást segítjük. Mindenki látja majd, itt nem rombolás, pénzlenyúlás, manipuláció vagy politikai manőver zajlik, hanem Magyarország legnépszerűbb klubjának újbóli felvirágoztatása.

A RIEB GYÖRGGYEL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik