Elégedetlenek a szurkolók, pedig dobogóesélyes a csapat Szombathelyen

2008.10.30. 12:44
Címkék
Lassan csillapodnak az indulatok Szombathelyen (ha egyáltalán…): mint arról írtunk, a Haladás hívei többször is erősen kritizálták Csertői Aurélt, aki feljuttatta a csapatot az NB I-be, amely jelenleg a negyedik helyen áll. Kitűnő mérleg egy újonctól – vagy mégsem? A szurkolók egy része szerint túlságosan is békés volt az MTK elleni döntetlen…
A „megvádolt” emberek
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
A „megvádolt” emberek
A „megvádolt” emberek
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
A „megvádolt” emberek

A Haladás újoncként került az NB I-be, és 12 meccs – a bajnokság 40%-a – után a 4. helyen áll, azonos ponttal és jobb gólkülönbséggel, mint a bronzérmes pozícióban lévő Vasas (az angyalföldiek több győzelmüknek köszönhetően vannak előrébb).

Amint arról beszámoltunk, a szombati Haladás–MTK (0–0) találkozó közben és után a szombathelyi szurkolók hol jobban, hol kevésbé fütyültek, már-már tüntettek a vezetőedző, Csertői Aurél ellen. Amikor a bajnoki hajrájában a tréner Kenesei Krisztián helyett Simon Attilát küldte pályára, roppant mód felerősödött a szurkolói morgolódás. A találkozó után Csertői Aurél elmondta, nagyon rosszulesik neki, hogy miután dobogóközelben van, és otthon veretlen a csapata, így viselkednek a drukkerek. A hírek szerint még az is felvetődött, hogy az edző lemond, ha a sikeresen szereplő gárda saját hívei így reagálnak…

„Szombathelyen és Budapesten is vadabbnál vadabb dolgokat hallani – sóhajtott Illés Béla, akit még mindig nagyon tisztelnek Vas megyében. Játékosként a Haladásban lett ismert, és most üzletemberként, a szintén volt válogatott Halmai Gáborral együtt résztulajdonosa a klubnak, így többek között ő is azok között van, aki stabilizálta az egyesület anyagi helyzetét, arról nem beszélve, hogy a róla elnevezett fociakadémia beindításával hosszabb távon is biztatónak tűnhet a szombathelyi futballjövő. – Most például azt, hogy azt MTK-val megegyeztünk az ikszben. Hiszen rajtam kívül Halmai Gábor, Csertői Aurél is az MTK-ban játszott egykor, a játékosok közül Kenesei Krisztián, Kuttor Attila vagy Vörös Péter is szerepelt a Hungária körúton, és némelyek úgy vélték, nagy az összefonódás a két egyesület között, ezért lett ez iksz. Ekkora butaságot, még hogy bundáztunk volna!”

Illés Béla hozzátette: a klub utánpótlás-akadémiájáról is hallotta már, hogy a legtehetségesebbek automatikusan az MTK játékosai lesznek, és majd Várszegi Gábor adhatja el őket külföldre…

„Semmi sem igaz ebből – mondta Illés Béla. – Az tény, hogy a magyar futball érdekében bárkivel készek vagyunk együttműködni, és egyértelmű, hogy számunkra az MTK nem közömbös, de hogy a Haladás bármilyen formában a kék-fehérek úgymond leányvállalata lenne, az egyáltalán nem fedi a valóságot!”

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!
Legfrissebb hírek

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
2 perce

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
3 perce

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
12 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 0–0

Foci vb 2026
26 perce

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
44 perce

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
47 perce

A futballtörténeti csoda végül elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
59 perce

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik