Az utolsó tíz percben fordított és nyert a ZTE a REAC ellen

Vágólapra másolva!
2008.08.09. 22:27
Fordulatos mérkőzésen szerezte meg a három pontot Supka Attila együttese Rákospalotán. Waltner Róbert már az ötödik percben betalált, a hazaiak azonban fordítani tudtak. A csereként beállt Balaskó Iván kétszer is bebiztosíthatta volna a győzelmet a REAC-nak, azonban hibázott, ami megbosszulta magát: Roguy Meyé és Máté Péter gyönyörű gólokkal állította be a 2–3-as végeredményt.
Meyé szárnyalhatott a boldogságtól, egyenlített, majd csapata megszerezte a győzelmet is
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Meyé szárnyalhatott a boldogságtól, egyenlített, majd csapata megszerezte a győzelmet is
Meyé szárnyalhatott a boldogságtól, egyenlített, majd csapata megszerezte a győzelmet is
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Meyé szárnyalhatott a boldogságtól, egyenlített, majd csapata megszerezte a győzelmet is

Jól kezdte az idényt a REAC: a sárga-kékek tőlük ritkán látott magasságba kerültek, két forduló után a harmadik helyen álltak! Bár az első fordulóban gyenge mérkőzésen döntetlent értek el a DVTK ellen, a második fordulóban csak örvendhettek a rákospalotai szurkolók, hiszen Pakson győztek 3–1-re.

A Zalaegerszeg talán éppen emiatt érezhetően komolyan vette a mérkőzést, már a második percben Roguy Meyé megtornáztatta Szántai Leventét, majd az ötödik percben Waltner Róbertet csak szabálytalanul tudta megállítani Dinka Balázs. Bede Ferenc 11-est ítélt, Waltner pedig értékesítette azt.

A gól után sem állt le a ZTE, Meyé a 15 percben ismét gólt szerezhetett volna, de ezúttal a kapufa mentette meg a góltól Szántai Leventét. Nem zuhant össze azonban a REAC és némileg váratlanul első támadásukat követően büntetőt kaptak. Nyerges Krisztián a jobb felső sarokba bombázta a labdát, így a múlt heti Paksnak lőtt duplája után ismét eredményesnek bizonyult.

A gólváltás után ellaposodott a találkozó, és csak a mezőnyben folyt a játék. Az első félórában élvezetes mérkőzést láthatott a mintegy 500 fős közönség, az első félidő utolsó negyedórájában azonban a lövések és pontos passzok is elmaradtak a játékosoktól, viszont annál több volt az indulat, főleg a zalaiak csatára Meyé kakaskodott sokat a hazai védőkkel.

A második félidőt már a hazaiak kezdték jobban, Lisztes átadása után Dancs Roland óriási gólt lőtt Vlaszák Gézának.

Hiába szerezte meg azonban a vezetést a hazai együttes az első félidő elején, a győzelmet nem tudtak megkaparintani.

A 75. perc környékén a csereként beállt Balaskó Iván két ziccert is hibázott, ami sorsdöntőnek bizonyult.

Az utolsó 10 percben a kapujához szegezték a vendégek ellenfelüket, és Meyé valamint Máté Péter gyönyörű góljaival elhozták a három pontot Rákospalotáról.

SOPRONI LIGA


Nézőszám: 500
Játékvezető: Bede
Asszisztensek: Kelemen A., Fehér Gy.
A KEZDŐCSAPATOK
REAC ZALAEGERSZEG
12 Szántai 1 Vlaszák
2 Dinka 8 Tóth Z.
8 Kapcsos 22Mijatovic
7 Cseri 6 Botis
17 Horváth G. 4 Szamosi
6 Kőhalmi 26 Zsömlye
5 Sallai B. 16 Máté P.
20 Erős 15 Petneházi
21 Lisztes 10 Hajdú N.
15 Dancs 9 Waltner
11 Nyerges 21 Meyé
Vezetőedző: Aczél Zoltán Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerzők: Waltner (5. 11-esből), Nyerges (17. 11-esből), Dancs (50.), Meyé (80.), Máté P. (87.)
Csere: Petneházi h. Davidov (54.), Zsömlye h. Alomerovics (58.), Dinka h. Balaskó (67.), Kőhalmi h. Nagy T. (68.), Lisztes h. Jeremiás (84.)
Sárga lap: Zsömlye (17.), Meyé (27.) Petneházi (46.), Erős (60.), Dinka (66.), Nagy T. (68.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik