Haladás: a héten végleges lesz az újonc kerete

2008.07.03. 15:09
Címkék
Eldőlt, hogy az elmúlt héten a Haladásnál készülő Merczel Zsolt a jövőben nem Szombathelyen futballozik, mivel az MTK fiatal játékosa nem férne be az első csapat keretébe.
Szintén távozott az FC Nitra ifjúsági együttesének labdarúgója, Bajnok Attila. Csertői Aurél vezetőedző szerint a héten kialakulhat a végleges keret, amely szerda kivételével napi két edzéssel készül. Ami biztos tehát, hogy az MTK-hoz szerződő Nagy Gáborért kapott három futballista közül egyelőre csak a tavaszi idényben is Szombathelyen szereplő Simon Attila edz, míg a szintén a fővárosi kék-fehérektől érkezett Lengyel Dániel az U19-es válogatottal gyakorol a júliusi csehországi Európa-bajnokságra. A harmadik MTK-s fiatal, az egyéves kölcsönszerződését aláíró Simon Ádám – bokatöréséből felépülve – várhatóan pénteken kezdheti el az érdemi munkát. Csatlakozott ugyanakkor a kerethez a 19 esztendős elefántcsontparti Paul Armand Niankou, illetve az Ajkáról igazolt Szép Tamás.
Legfrissebb hírek

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
9 perce

Véget ért a hollandok útja: Marokkó a legjobb 16 között!

Foci vb 2026
45 perce

Hollandia tizenegyesekkel búcsúzott Marokkó ellen – vége

Foci vb 2026
53 perce

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
1 órája

Nincs gól a hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
1 órája

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
1 órája

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik