MTK: Végh – Horváth L., Lambulics, Pintér Á., Pollák – Pál, Zsidai, Pátkai, Hrepka – Kanta J., Urbán
ÚJPEST: Balajcza – Regedei, Vermes, Böjte, Sadjo – Li Do Kvon, Habi, Pető T., Radulovic – Foxi, Rajczi
A forduló rangadóját játsszák este a Hidegkuti-stadionban
Miután a Ferencváros továbbra is a másodosztályban sínylődik, így a jelenlegi élvonal két legnagyobb múltú csapata mérkőzik meg egymással hétfő este a Hidegkuti-stadionban. De nem csak a múlt miatt számít rangadónak a találkozó, hiszen a tavalyi ezüstérmes kék-fehérek a tavaly negyedik, azóta viszont óriási erősítésen áteső lila-fehéreket fogadják.

Hogy Horváth Levente (fehér mezben)a mai mérkőzésen is szerez-e gólt, azt még nem lehet tudni, de várhatóan most is nagy küzdelemre lesz kilátás

Hogy Horváth Levente (fehér mezben)a mai mérkőzésen is szerez-e gólt, azt még nem lehet tudni, de várhatóan most is nagy küzdelemre lesz kilátás
Mindkét gárda jól kezdte a bajnokságot, hiszen az MTK még hibátlan (az első fordulóban a Fehérvárt otthon 2-0-ra, a másodikban a Paksot idegenben 4-1-re verték), míg az Újpest a Siófokon elért 4-2-es győzelem után kitűnő mérkőzésen, hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el az előző bajnokság bronzérmese, a Zalaegerszeg ellen.
Tegyük hozzá, a hazaiak a bajnoki sikerek mellett már túl vannak egy pofonon is, hiszen az UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában, csütörtökön, idegenben lőtt góllal búcsúztatta őket az örmény MIKA. Úgy tűnik, hogy Garami József fiatal csapatának szüksége van még némi nemzetközi rutinra a sikeresebb szerepléshez. Kérdés, hogy a kupakudarc és az utazás mennyit vett ki a játékosokból.
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Eltiltott egyik gárdában sincs, a kék-fehérek keretéből Bajúszra, Borira és Rodenbücherre nem számíthat Garami József sérülés miatt, míg a túloldalon egyedül Tisza Tibor játéka kérdéses, aki a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen szenvedett részleges izomszakadást. Az előző fordulóhoz képest azonban lesz változás a védelmükben, hiszen idő közben Vaskó Tamás Angliába szerződött. Ezzel kapcsolatos hír, hogy emiatt új csapatkapitánya is van a liláknak: a távozó Vaskó örökét Kovács Zoltán vette át, ám ő várhatóan csak a cserepadon kap helyet, így a kezdőcsapatban a kapus Balajcza Szabolcs viselheti majd a karszalagot.
A két csapat legutóbb a tavaszi zárófordulóban mérkőzött meg egymással, amikor Horváth levente, illetve Kanta József 11-es góljával a kékek nyertek 2-0-ra. Azonban bármilyen meglepő, az MTK pályaválasztása mellett az újpestiek szerepeltek sikeresebben. Legutóbb 2005 őszén nyertek ugyancsak 2-0-ra a Hidegkuti-stadionban. Persze azóta már sok víz lefolyt a Dunán…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








