Vasas: Vincze Ottó visszatért Angyalföldre

2007.07.05. 10:16
Címkék
Három válogatott szintű labdarúgó igazolásával a Vasas „beleszólhat a nagyok dolgába”, és éppen ez a cél Angyalföldön.
A kiszemeltek már megvannak, Mészöly Géza vezetőedző pedig optimista. „Úgy engedtem el a játékosokat hosszabb nyári szünetre, hogy valamennyien egyéni edzéstervet kaptak – mondta a szakvezető. – Amikor elkezdtük a felkészülést, pontosan láthattam, ki mennyire vette komolyan ezt. Szerencsére mindenki remek állapotban jött vissza a pihenőről, s most is teljes intenzitással készülnek. Igyekszünk erős ellenfelekkel mérkőzni, játszunk például az izraeli Beitar Jeruzsálemmel is.”

A szurkolók szombat délelőtt tízkor az Illovszky Stadionban láthatják a csapatot, amikor a REAC lesz az ellenfél. A játékoskeretben egyelőre nincs jelentős mozgás, de a Rákospalotáról érkező Somorjai Tamás erőssége lehet a Vasasnak, mint ahogy a Szolnokról szerződtetett B. Tóth Balázs is. Van azonban igazán nagy név is az angyalföldiek „bevételi” listáján.

„Megegyeztünk Vincze Ottóval, akit annak idején nagyon szerettek Angyalföldön – folytatta Mészöly Géza. – A Győrből távozó középpályás pénteken, de legkésőbb hétfőn edzésbe áll nálunk. Muszáj lépést tartanunk riválisainkkal, hiszen évek óta nem volt ekkora erősítési hullám az NB I-ben, mint most Újpesten, Sopronban, Debrecenben, a Honvédnál és még sorolhatnám. A Vasasnak igen is lépést kell tartania ezzel, s azt mondom, ha egy válogatott szintű csatár meg egy középpályás hozzánk kerül, nincs mitől és kitől félnünk.”

A ferencvárosi nevelésű Vincze már több mint egy évtizede a Vasas színeiben mutatkozott be az NB I-ben, az 1994-95-ös bajnokságban. Ezt követően távozott a Ferencvárosba, amelyben tagja volt a Bajnokok Ligájába bekerülő csapatnak is.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
1 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
1 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
1 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
1 órája

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik