Honvéd: játékosok látogatása az SOS Gyermekfaluban

Vágólapra másolva!
2006.12.05. 15:15
Címkék
Az idén télen rendkívüli Mikulás-ünnep volt a kecskeméti SOS Gyermekfaluban. A 2006-os Duracell Jótékonysági Program eredményeként a Magyarországon működő három SOS Gyermekfalu összes kis lakója életkorának és nemének megfelelő egyedi és értékes játékot kapott ajándékba.
A kecskeméti rendezvényen részt vettek a Bp. Honvéd FC részéről Disztl Dávid, Koós Gábor, Debreceni András, Zana Norbert és Lázár Zsolt, valamint Nyúl Zsuzsa „Zsu”, az RTL Klub műsorvezetője is. A vendégek körbejárták a falut, megismerkedtek a kicsik és nagyok lakóházaival, majd az ünnepségen – a gyerekek legnagyobb örömére – az ajándékokat is ők adták át.„Fontosnak tartottuk, hogy eljöjjünk, és folytassuk a Honvéd és a magyar labdarúgás legendája, Puskás Öcsi által elkezdett hagyományt, aki 1988 óta volt a magyar SOS Falvak Szövetségének FIFA-nagykövete. Bár senki sem tudja pótolni Öcsi bácsi gyermekek és az új, fiatal tehetségek felkutatása iránti elkötelezettségét, csapatunk mégis megpróbálja folytatni az örökségét” – mondta a Honvéd FC játékosai nevében Disztl Dávid.Mivel a falu 70 lakója között nagyon sok futballt szerető és rendszeresen űző gyerek él, nem csoda, hogy az ajándékosztás után közös focizás következett, s a Honvéd labdarúgói örömmel tapasztalták, hogy nagyon sok ügyes, a labdával jól bánó fiú és lány (!) lakik a Gyermekfaluban. „Habozás nélkül mondtam igent a felkérésre, hiszen nagyon fontosnak tartom, hogy televíziós műsorvezetőként azzal is megháláljam a közönség szeretetét és bizalmát, hogy olyan ügyek mellé álljak, amelyek fontos, hogy nagyobb publicitást kapjanak” – nyilatkozta Nyúl Zsuzsa, aki szintén nagyon népszerű volt a gyermekek körében. – „Mikulás-nap kapcsán különösen érdemes elgondolkodnunk azon, hogy hogyan élik meg ezt az ünnepet az otthonukat vesztett, vérszerinti családjuk nélkül nevelkedő gyerekek. Azok a gyerekek, akiknek talán még több szeretetre, gondoskodásra, örömteli játékra van szükségük, mint az igazi családokban nevelkedő társaiknak. Azok a gyerekek, akiktől mi magunk is sokat tanulhatunk a kitartás és az élet apró meglepetéseinek megélése terén.” A gyermekek számára a 2006-os Duracell Jótékonysági Program fő támogatója, a Mattel Hungary Kft. bocsátotta rendelkezésre az évad legkeresettebb játékait: Barbie babákat, Hot Wheels elektromos kisautókat, népszerű társas- és kártyajátékokat.
Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
5 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
53 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
59 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik