Ha minden igaz – ez a kitétel, lévén szó a magyar fociról, szükséges –, akkor valamikor hétfő este eldől, hogy mely tizenhat csapat alkotja majd a magyar labdarúgó bajnokság első osztályának mezőnyét a 2006-2007-es idényben. Tizennégy résztvevő már biztos, ám az előző idényben hatodik helyen végző Ferencváros, illetve az NB II Keleti csoportját megnyerő Vác indulására még nem bólintott rá az MLSZ illetékes bizottsága. Az ő bukásuk esetén a két kieső, a 15. helyezett Vasas, illetve a 16. Pápa kerülhet a helyükre.

Dragóner Attila, Lipcsei Péter és Tímár Krisztián egyelőre még mindig nem tudja, hogy az élvonalra vagy a másodosztályra készüljön

Dragóner Attila, Lipcsei Péter és Tímár Krisztián egyelőre még mindig nem tudja, hogy az élvonalra vagy a másodosztályra készüljön
KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSAINK
Az újabb fordulat június 19-én következett be, amikor az MLSZ versenybizottsága hat klub nevezését utasította vissza. A Ferencváros, az Újpest FC, az FC Fehérvár, a Sopron, a Budapest Honvéd és a Diósgyőr bűne az volt, hogy nem fizették vissza a reorganizációs hitelt. Erre a problémára az "agytröszt" végül azt okoskodta ki, hogy a Magyar Hivatásos Labdarúgóliga (MHLL) átvállalja a 3,1 milliárdos hitel rendezését – méghozzá valószínűleg újabb hitelfelvétellel.
KISTELEKI SZERINT...
Az üggyel, illetve a várható ítélettel kapcsolatban érdemes idézni az MLSZ elnökének Kisteleki Istvánnak lapunknak csütörtökön adott nyilatkozatát:
„Ha a magánvéleményemre kíváncsi, a Vác valószínűleg rendben lesz. Az újonc eddig azért nem kapott licencengedélyt, mert a testület tagjai úgy látták, ennyi pénzből képtelenség végigjátszani az idényt. Előfordulhat, hogy másként értékelik, s ha ez így lesz, a Vác úttörőszerepet tölthet be. Játékosai dolgoznak majd a futball mellett... A licencadó bizottság normális körülmények között az UEFA előírásai szerint dönt. Mi, s ezt nyugodt szívvel kijelenthetem, így is megpróbáltuk a lehető legalacsonyabbra tenni a lécet, ám a Ferencváros a jelek szerint még ennek a minimumnak sem tud megfelelni."

Július 17-én este újra összeült a testület, s ekkor – annulálva saját korábbi, jogerős határozatát – zöld utat adott a két klubnak.
A Ferencváros és a Vác két napig örülhetett, mert július 19-én az MLSZ elnöksége az asztalra csapott, hatályon kívül helyezte a fellebbviteli bizottság döntéseit, és fel is oszlatta a testületet.
A két csapat sorsáról egy újonnan megalakított "titkos társaság" dönt. A testület személyi összetételét vélentlenül sem hozzák nyilvánosságra, annyit lehet tudni róla, hogy először szombaton ült össze, ma pedig várhatóan kimondja a végső ítéletet. Tovább már nem húzható az ítélet, mert a hétvégén már kezdődik a bajnokság 2006-2007-es idénye, s ehhez nem ártana tudni azt, hogy kik az indulók.
A Ferencváros Szurkolók Szövetsége az alábbi felhívást tette közzé vasárnap este a honlapjukon:
"Az igazi felelősök: a Fradi vezetői
Tisztázzunk néhány dolgot.
1. A Ferencvárosi Torna Club egésze, ezen belül a labdarúgó szakosztály különösen, válságban van.
2. Az FTC-t a Club korábbi és jelenlegi vezetői juttatták ide, őket terheli a felelősség - szinte kizárólagosan.
3. Lássuk tisztán: amennyiben mégis az NB1-ben kezdjük meg az új szezont, az semmit sem változtat a helyzeten és a Club vezetőinek felelősségén.
Eljött az idő, hogy elmozdítsuk végre ezeket az embereket a Ferencvárosi Torna Club éléről.
Ha nem kapunk rajtjogot az NB1-ben, ezen határozat bejelentésének pillanatában mindenki induljon az FTC székháza elé egy kis közös gondolkodásra!
Hajrá Fradi!"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik