Újpest: Vanczák Belgiumban

2006.07.18. 13:58
Címkék
Hétfőn Belgiumba utazott az újpestiek válogatott védője, Vanczák Vilmos a Sint-Truidennel ismerkedik. A labdarúgót a klub hívta meg, egyelőre nincs szó szerződéskötésről.
Az STVV szakemberei az év eleje óta figyelik a magyar játékost, s nemrég jelezték, szívesen szerződtetnék.

„Egyelőre konkrétumokról nem beszélhetünk, csak ismerkedésről van szó, a mostani látogatás nem jelenti azt, hogy a Sint-Truiden játékosa leszek” – mondta Vanczák

az ujpestfc.hu-nak. „A két klub között jó kapcsolat alakult ki az elmúlt évben, amit bizonyít az is, hogy februárban azonnal igent mondtak, amikor ellenfelet kerestünk

az edzőtáborozásunk során. Szerződésem több tényezőn is múlik majd, például azon, hogy milyen eredményt érünk el az UEFA-kupában, de elsősorban azon, hogy a

két klub meg tud-e egyezni egymással.”

Vanczák Vilmos szerdán pályára lép a Maastricht elleni felkészülési mérkőzésen, s csütörtökön utazik vissza Budapestre.
Legfrissebb hírek

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 perce

Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy

Foci vb 2026
11 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
15 perce

Rekordot döntött Roberto Martínez a portugál válogatott élén

Minden más foci
1 órája

Vb 2026: ha van egyáltalán halálcsoport, ez az? – bemutatjuk az I jelű kvartettet

Foci vb 2026
1 órája

NBA: egekben a jegyárak a nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
1 órája

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
1 órája

Viharos idő várható a vb-nyitómeccs alatt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik