Vasas: eredménytelen volt a látogatás az MLSZ-ben

Vágólapra másolva!
2006.06.16. 11:29
Címkék
Miután csütörtök éjfélkor lejárt a labdarúgó bajnokság következő, 2006-2007-es bajnokságának nevezési határideje, a bajnokság végén búcsúzó Vasas vezetői az MLSZ-be látogattak, hogy megtudják: minden indulásra jogosult gárda teljesítette-e a nevezési feltételeket.
Markovits László klubelnök, Vancsa Miklós ügyvezető és a piros-kékek legendája, Illovszky Rudolf az MLSZ elnökét, Kisteleki Istvánt szerette volna felkeresni a labdarúgó szövetség Köérberektóvárosi székházában, ám csak a titkárságig jutottak, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy az elnök tárgyal, s csak időpont egyeztetés után tudja fogadni a Vasas képviselőit.

A Vasas számára azért fontos a kérdés, mert csütörtökön Kisteleki István kijelentette, hogy a szövetség arra törekszik, hogy a következő bajnoki idényben 16 olyan csapat induljon, amely megfelel a nevezési feltételeknek. A fő hangsúly azon van, hogy a gárdák rendezzék a korábban felvett reorganizációs hiteleket, s a hírek szerint több olyan egyesület is van, amely ezt még nem rendezte a határidőig.

Amennyiben lesz olyan gárda, amely a nevezési feltételek hiányába nem indulhat, úgy legjobb kiesőként a Vasas léphet a helyére, amely már korábban visszafizette a hitelt, s minden egyéb szempontból is megfelel. Az pedig az átigazolást és az alapozást tekintve sem mindegy, hogy egy csapat az NB I-re, vagy az NB II-re készül.
Legfrissebb hírek

Ismét a csapattal készül a Nyíregyháza kapitánya

Labdarúgó NB I
1 perce

Induljon a nemzeti matek: így juthat ki a magyar válogatott vasárnap csoportelsőként, egyenes ágon a vb-re!

Foci vb 2026
18 perce

Pozitív lett a doppingtesztje a WBO volt nehézsúlyú világbajnok ökölvívójának

Ökölvívás
26 perce

Férfi kézi NB I: egyik legjobbját veszítheti el az ETO – reagált a klub és a Széchenyi Egyetem is

Kézilabda
30 perce

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
1 órája

„Sohasem a helyezések motiváltak” – Hosszú Kávé Tóth Attilával

Képes Sport
1 órája

Vb-selejtezők: Mbappé megsérült, visszatért Madridba

Foci vb 2026
2 órája

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik