Honvéd: visszalépett a befektetőjelölt

Vágólapra másolva!
2006.06.16. 10:06
Címkék
A Budapest Honvéd honlapja szerint ismét zátonyra futottak a klub tulajdonváltásáról folyó tárgyalások, amelyet a Piro Pinivel kezdeményezett egy befektetői csoport.
A piros-fekete klub többségi tulajdonosával a befektetői csoport képviseletében dr. Lóránth József kezdett megbeszéléseket, ám ezek nem vezettek eredményre.

A honlap beszámolója szerint Pini „végig arrogánsan, tárgyaló partnereit többször megalázva, újabb és újabb feltételeket, igényeket támasztva hiúsította meg a megállapodást”.

Bár az árban végül sikerült megegyeznie a feleknek, aláírásra végül mégsem került sor, mert a többségi tulajdonos nem engedett betekintést a klubot működtető Kft. könyvelésébe és a szerződésekbe.

A tárgyalások során Pini többször azt is kijelentette, hogy számára nem okoz problémát az sem, ha Kispesten megszűnik a futball. Végül a befektető csoport képviselője úgy döntött, hogy visszalép a klub megvásárlásától.
Legfrissebb hírek

Ismét a csapattal készül a Nyíregyháza kapitánya

Labdarúgó NB I
1 perce

Induljon a nemzeti matek: így juthat ki a magyar válogatott vasárnap csoportelsőként, egyenes ágon a vb-re!

Foci vb 2026
18 perce

Pozitív lett a doppingtesztje a WBO volt nehézsúlyú világbajnok ökölvívójának

Ökölvívás
26 perce

Férfi kézi NB I: egyik legjobbját veszítheti el az ETO – reagált a klub és a Széchenyi Egyetem is

Kézilabda
30 perce

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
1 órája

„Sohasem a helyezések motiváltak” – Hosszú Kávé Tóth Attilával

Képes Sport
1 órája

Vb-selejtezők: Mbappé megsérült, visszatért Madridba

Foci vb 2026
2 órája

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik