Mintha Ronaldinho rúgta volna

KUN ZOLTÁN, SZÉKELYHIDI JÁNOSKUN ZOLTÁN, SZÉKELYHIDI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.11.27. 01:27
Címkék
Hogy egy FehérvárGyőr mecscsen valaki miért éppen a Nyíregyházát szidja, az örök rejtély marad, azonban a hazaiak az ETO drukkereit hiába is kóstolgatták volna, hiszen vendégszurkoló a tíz legelszántabbon kívül legfeljebb inkognitóban érkezett meg a stadionba. Bár meglepő is lett volna, ha most teli torokból szurkolnak azoknak, akiket egy hete még senkiknek neveztek&
Holott egy hét alatt igen érdekes dolgok történtek Győrben. Mindenképpen ritka, hogy másfél hónappal a tényleges edzőváltás előtt bejelentik az új szakvezető kilétét, márpedig most Csank János úgy ülhetett fel a lelátóra, Reszeli Soós István pedig a kispadra, hogy hamarosan helyet cserélnek egymással. Fehérvárott hasonló gondok nincsenek: Csertői Aurél alighanem a legnépszerűbb magyar edzők egyike, elvégre csapata nagyszerűen szerepel, a védelem pedig olyannyira átjátszhatatlan, hogy lassan már az edzéseken kell a középkezdést és a kapott gól utáni letargiát gyakorolni, ki ne jöjjenek a fiúk a gyakorlatból.

Miután az ifjú fehérvári hölgy, akit a tolókocsijából segítettek ki, hatalmas tapstól kísérve elvégezte a kezdő rúgást, inkább a győriek csipkedték magukat, ám Daniel Tudor kétszer is jó helyen állt. A listavezető kissé megilletődötten játszott, helyzetet alig tudott kialakítani, bár amikor Simek Péter ügyesen a védők mögé került, alighanem a zöldek torkába ugrott a szombati ebéd. A gólszerzési lehetőségek hiányában – szakzsargonnal élve – a játék küzdő jellege domborodott ki, ami különösebben nem kápráztatta el a szurkolókat. A hazai tábor azért jól szórakozott, minden győri szabálytalanság után Vincze Ottót kezdte el szidni, ám az öröm természetesen csak akkor hágott tetőfokára, amikor Sitku Illés egy szenzációs góllal megszerezte a vezetést. Sajnos igen kevés az olyan magyar csatár, aki a rosszabbik lábával, állítás nélkül is képes ilyen finoman hálóba csavarni a labdát – ha ezt Ronaldinho rúgja, egy hétig beszél róla a futballvilág. Persze, azért így is lehet ünnepelni, és minden bizonnyal az összefoglaló slágere lesz ez a találat.

Íme, egy boldog játékos: Sitku Illés bombagólt szerzett, nem csoda hát, hogy az ünneplés során az öröm majd’ szétvetette a fehérvári csatárt
Danis Barna
Íme, egy boldog játékos: Sitku Illés bombagólt szerzett, nem csoda hát, hogy az ünneplés során az öröm majd’ szétvetette a fehérvári csatárt
A gól már járt a hazaiaknak, akik az első félidő második felében fölénybe kerültek, és nagy jókedvükben a fehérvári VIP-páholy illusztris vendégei is eltekintettek attól, hogy a minden magyar pályán feltűnő, mindig mindenhova bejutó, ám mindig roppant idegesítő szurkolót belefojtsák néhány pogácsába.

Nem tudjuk, mi hangzott el szünetben a győri öltözőben (sejtéseink azért vannak róla, hogy Reszeli Soós István nem dicsérte agyon a futballistáit), ám még egy perc sem telt el a második félidőből, amikor Kenesei Krisztián fejes góljával egyenlítettek a vendégek. Sőt meglepetésünk egyre nagyobb lett, hiszen a Fehérvár visszaesett, az ETO akár a vezetést is megszerezhette volna – Vincze Ottó parádés szólója után azonban Kuttor Attila zseniális becsúszása mentett. Ami az egyik oldalon nem jött be, az a másikon igen, hiszen nem hiába becézik Simek Pétert "Gyorsvonat"-nak: a fehérvári középpályás elképesztő ötvenméteres vágtával robogott el, majd adott középre, Sitku Illés pedig újfent a házigazdát juttatta előnyhöz.

Mindehhez tegyük hozzá: a mérkőzés ezen részében a Fehérvár már ismét azt a futballt játszotta, amely tűzbe hozta szurkolóit, nem is gondolta senki, hogy ezen a mérkőzésen újabb fordulat következhet be. Ám bekövetkezett: amikor már mindenki a lefújásra és az ünneplésre várt, Kenesei Krisztián betalált a hazai kapu bal oldalába, és bár a hosszabbításban a hazaiak előtt még két ziccer is adódott, a Győr megérdemelten rabolt pontot régi riválisától.

Végre egy meccs, amely után az ETO általában nem túl lelkes szurkolói is örülhettek… ---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik