Ismét élvonalbeli a Honvéd

Vágólapra másolva!
2005.10.11. 17:35
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága jogerősen hatályon kívül helyezte a Budapest Honvéd élvonalbeli kizárását, valamint megszüntette a fegyelmi eljárást is a klub ellen.
Tornyi Barnabás
Tornyi Barnabás
Tornyi Barnabás
Tornyi Barnabás



A döntés azután született meg, miután a Honvédot irányító gazdasági társaság és Tornyi Barnabás közös nyilatkozatot adott ki, miszerint nincsenek egymással szemben követeléseik.

A kispesti együttest szeptember 29-én sorolták vissza a másodosztályba, miután kamatokkal együtt közel negyvenmillió forintos tartozást halmozott fel Tornyi Barnabás, a gárda egykori edzője felé, aki négy évvel ezelőtt irányította a csapatot, majd az együttes egyoldalúan felbontotta a szerződését.

Korábban a Honvéd elutalta az MLSZ számlájára a tartozást, ám azt visszaküldték onnan, mivel nem volt jogcíműk a kifizetésre. Miután az edző nem tudta igazolni, hogy a kispestiek rendezték vele szemben a fennálló tartozást, a Magyar Labdarúgó Liga kizárta az első osztályból a Honvédot.

A Honvéd-MTK ennek megfelelően el is maradt, de a hétvégén, Győrben már újra láthatják kedvenceiket a kispesti szurkolók.
Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
13 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
14 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
53 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik