Feltámasztás tizenkétmilliárdért

K. I.K. I.
2005.09.21. 00:46
Címkék
Új terv született a hazai futball feltámasztására. A liga "Labdarúgásunk felzárkóztatása Európához XXI. századi módszerekkel 2009-ig" című tervéből kiderül, hogy a feladat megvalósításához 12.1 milliárd forintra lenne szükség.
Magasan képzett edzôk foglalkoznak majd a gyerekekkel
Magasan képzett edzôk foglalkoznak majd a gyerekekkel
Magasan képzett edzôk foglalkoznak majd a gyerekekkel
Magasan képzett edzôk foglalkoznak majd a gyerekekkel
Magasan képzett edzôk foglalkoznak majd a gyerekekkel
Magasan képzett edzôk foglalkoznak majd a gyerekekkel

Kisteleki István ligaelnök reményei szerint ez az utolsó ilyen terv, és azért nem lesz szükség több elemzésre, mert a magyar futball valóban megközelíti majd az európai élvonalat. Persze, a liga nem egyedül kezdene bele ebbe a nem túl rövid folyamatba, hanem segítséget kérne a Nemzetközi és az Európai Labdarúgó-szövetségtől (FIFA, UEFA) is, valamint a helyi tulajdonosi, vállalkozói köröktől is.

Tovább kell fejleszteni a meglévő szakmai programokat, szükséges javítani az utánpótlás-nevelés helyzetén, valamint még jobban ki kell aknázni a különböző támogatásokat. Ami a legfontosabb: a liga e program keretében minden szabályt betartat a klubokkal, meg akarja szüntetni a gazdasági társaságok felelőtlen és öntörvényű gazdálkodását, modern informatikai rendszert kíván kiépíteni.

Miután a liga futballmegújító tervezetében írnak az utánpótlás-nevelés fejlesztéséről (ez pedig minden egyes megújulásnál slágertéma), érdemes megnézni, hogy ez ügyben mit akar tenni a liga elnöke. Nos, a tervezetből kiderül: 50 olyan bázis kiépítését tervezik, amelyen a szakmai munkát megfelelően képzett edzők vezetik. Fejleszteni kell a stadionokat is, s ez legalább ötmilliárd forintba kerül majd.

A program összes forrásszükséglete:12.1 milliárd forint

Műfüves pályák építése:5 milliárd forint
Utánpótlásra fordítandó összeg:27.9 millió forint
Utátnpótlásedzők külön juttatása: 500 ezer forint
Központi finanszírozás évente:616 milló forint
Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszó-vk: 8. és 18. hely – kétszer

Úszás
5 perce

Így vágjunk neki a magashegyi túrázásnak

Csupasport
31 perce

F1, Miami Nagydíj, szabadedzés

F1
40 perce

Kovács Bálint szurkolással piheni ki a Le Mans-i fáradalmakat

Egyéb autó-motor
58 perce

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
1 órája

Későn jött a szépítés, szoros vereség Norvégiától

Jégkorong
1 órája

Vívás: Pásztor és Kondricz a főtáblán a tőrözők isztambuli vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik