Kitüntetik Bene Ferencet

K. I.K. I.
2005.09.03. 00:40
Címkék
Az Újpest Díszpolgára díjat veheti át ma Bene Ferenc, az Újpesti Dózsa olimpiai bajnok, nyolcszoros magyar bajnok, ötszörös gólkirály futballistája. A lila-fehérek aranykorának legendás játékosa 418 élvonalbeli mérkőzésen 303 gólt rúgott, 76 válogatott találkozóján 36-szor volt eredményes, vagyis igencsak szép, eredményes pályafutás áll mögötte.
Bene Ferenc sokat tett a kerületért
Bene Ferenc sokat tett a kerületért
Bene Ferenc sokat tett a kerületért
Bene Ferenc sokat tett a kerületért
Bene Ferenc sokat tett a kerületért
Bene Ferenc sokat tett a kerületért
- Nem számítottam arra, hogy egyszer Újpest Díszpolgára címet kapok - mondta Bene Ferenc. - Egyelőre csak ízlelgetem, mit is jelent ez valójában.

- Hallott-e a döntés hátteréről?
- Egy hónapja értesített az újpesti önkormányzat levélben. Ezt megelőzően a testületi ülésen egyhangúlag fogadták el a képviselők az előterjesztést. Rajtam kívül eddig egyetlen sportoló vehette át ezt a címet, mégpedig Szusza Ferenc, az Újpest legendás csatára, a Megyeri úti stadion névadója.

- Mit szóltak egykori csapattársai a díjhoz?
- Nem tudom, én nem dicsekedtem senkinek. Majd ha megjelenik az újságban is a hír, biztosan többen értesülnek róla, és mindenki a saját belátása szerint értékeli, megérdemeltem-e vagy sem.

- Egykori csapattársai közül kaphat-e még valaki hasonló elismerést?
- Tippeket nem szeretnék adni, de nem lepődtem volna meg, ha Göröcs János kapja a kitüntetést. Ô igazán megérdemelné.

Az NSO ajánlja:

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Adatbank: Újpest

Félidei értékelés a bajnokságról

Őszi szezon: játékosrangsor
Őszi szezon: posztonkénti rangsor

Körkérdés: a szakma Fradi-aranyat tippel

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon
Legfrissebb hírek

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
30 perce

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
44 perce

Újabb kölcsönjátékost vásárolt meg végleg a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
53 perce

Vízilabda: Vigvári Vince és Burián Gergely ismét kupagyőztes a Barcelonetával

Vízilabda
1 órája

„A magyarság hit kérdése” – Holéczy Roger Chicagóban, a nemzeti ünnepen

Jégkorong
2 órája

Tenisz: Szimandel Laura és Lipp Máté az U16-os fedett pályás bajnok

Utánpótlássport
2 órája

Bemutatkozott a korábbi NB I-es légiós az NB III-as Balatonfüredben

Labdarúgó NB II
2 órája

Klubja, az AFC Bournemouth is gratulált Michael B. Jordan Oscar-díjához

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik