Jól küzdöttek az újoncok

A mérkőzésről tudósított: BENKŐ GÁBOR, BORBOLA BENCEA mérkőzésről tudósított: BENKŐ GÁBOR, BORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2005.07.30. 22:35
Címkék
Urbán Flórián már javában fanatizálta játékosait a hazai öltözőben, míg Garami József, az MTK szakmai igazgatója a pálya mellett a korlátnak támaszkodva Illés Bélával diskurált. Mindez egy órával a kezdés előtt történt, ám ez a jelenet remekül érzékeltette a két szakember közti különbséget, azaz, míg Garami Józsefről a rutin, a megfontoltság, és a nyugalom szobrát is meg lehetne formázni, addig az új generációt képviselő Urbán Flórián az ezer fokon égő, jó értelemben vett "futballőrültet" testesíti meg.

Az öltöző ajtaja mögül kiszűrődő hangokból egyértelmű volt: az élvonalban most debütáló REAC-játékosok (utoljára szűk másfél évtizede még a Volán játszott Rákospalotán NB I-es meccset) önbizalommal felvértezve, ám kellő alázattal lépnek majd pályára. Talán nem is véletlen, hogy viszonylag sokan voltak kíváncsiak erre a találkozóra, köztük több szakember is arra, hogy a korábbi remek válogatott labdarúgó Urbán Flórián milyen csapatot hozott össze Rákospalotán.

A Sopron kispadjáról nyáron távozó Pintér Attila és Farkas József is felült a lelátóra, mit több: itt volt a holland Roda JC vezetőedzője, Huub Stevens is! Az Európa-szerte ismert szakember nem titkoltan Juhász Roland játékára volt kíváncsi, aki ezen a találkozón bizonyította is, hogy képes magas szintű teljesítményre. Huub Stevens - mint mondta - elégedetten távozott Rákospalotáról…

Dermesztô pillanat volt – legalábbis az MTK-kapus, Végh Zoltán szempontjából, hiszen a kapujába került a labda. Török Sándor (fehér mezben) ravasz mozdulattal testtel elnyomta Balogh Bélát, róla pedig a kapuba pattant a labda… Fura öngól volt
Dermesztô pillanat volt – legalábbis az MTK-kapus, Végh Zoltán szempontjából, hiszen a kapujába került a labda. Török Sándor (fehér mezben) ravasz mozdulattal testtel elnyomta Balogh Bélát, róla pedig a kapuba pattant a labda… Fura öngól volt
Dermesztô pillanat volt – legalábbis az MTK-kapus, Végh Zoltán szempontjából, hiszen a kapujába került a labda. Török Sándor (fehér mezben) ravasz mozdulattal testtel elnyomta Balogh Bélát, róla pedig a kapuba pattant a labda… Fura öngól volt

A látottak alapján egyébként nem volt meglepetés, hogy átlövésből szerezte meg a vezetést az MTK-nak Kanta József, és az a gól meg is határozta az első félidő hátralévő részét. A kapott gól után a sárga-kékek kissé megzavarodtak, nehezen rendezték soraikat. Nem tudták megtartani a labdát, ezért percekig még a térfelüről sem tudtak kijönni, ám a hajrában egy kontraakciót - bebizonyosodott, hogy a gyors támadásvezetés, a kevés labdaérintés lehet kifizetődő - sikerült góllal megkoronázni. No igaz, ehhez hozzá kell tenni, hogy a nem túl daliás termetű Török Sándor erőszakosan rárontott Balogh Bélára, és ez eredményre vezetett, hiszen az MTK-játékos így egy fura mozdulattal a saját kapujába sodorta a labdát. Az kellemetlen öngól tényét - kérdésünkre - a lefújás után Garami József is egyértelműsítette

Huub Stevens – jól sikerült szemle
Huub Stevens – jól sikerült szemle
Huub Stevens – jól sikerült szemle
Nem hozott fordulatos, helyzetekben bővelkedő futballt a második félidő eleje. Talán a rendkívüli meleg, netán a jól megszervezett védelmek miatt, de egyik csapat sem került helyzetbe. Gyanítjuk egyébként, hogy a rekkenő hőség nyomta rá a bélyegét a találkozó iramára. Ez jól látszott abból, hogy a két csapat játékosai minden alkalmat megragadtak arra, hogy kirohanjanak a pálya szélére egy kis frissítő vízért. Egy ilyen frissítés után az MTK ismét megszerezte a vezetést, és a gólben főszerepet vállalt a veterán, ám mégis elnyűhetetlen Illés Béla is.

A kapott góltól újult erőre kapott a REAC, de azért látszott tapasztalatot kell szereznie a játékosok többségének ahhoz, hogy eredményes is legyen a csapat. ---- Mestermérleg

Urbán Flórián, a REAC vezetőedzője: - Nem érdemeltünk vereséget. Ha ugyanerre a mérkőzésre néhány fordulóval később futunk ki, akkor biztos, hogy nem kapunk ki az MTK-tól

Garami József, az MTK szakmai igazgatója: - Úgy gondolom, a későbbiekben a REAC sok borsot tör majd a csapatok orra alá, éppen ezért értékesnek tartom mai győzelmünket.

Bizonyítvány

Bár szervezettség tekintetében még van mit tanítani a REAC játékosainak a védelemben jól rombolt Nagy I Gábor, és Szirtesi Attila is, míg Földvári Csaba sok futással tűnt ki. A védekező középpályás szerepkörében játszó Kapcsos Vince sok labdát szerzett ugyan, de azokat többnyire el is adta, és ez rontott a teljesítményén. Polonkai Attilának voltak még remek megoldásai, és az látszott, hogy Somorjai Tamás mellett ő a leginkább képzett futballistája a REAC-nak.

Magabiztosan futballozott az MTK, a játékosai nem rohantak fejetlenül előre, s látszott, figyelnek a védekezésre is. Mladen Lambulics és Juhász Roland mellett nem sokszor kerültek helyzetbe az amúgy agilis hazaiak. Kiemelendő még a széleken jól futballozó, győztes gólt szerző Czvitkovics Péter és Bori Gábor. Kanta József pedig mindig megjátszható volt.
Statisztika
Kapura tartó lövés, fejes:8:1 (0:1)
Kaput eltaláló lövések:5:8 (4:3)
Szabálytalanságok:13:12 (8:5)
Lesek:3:1 (1:1)
Szögletarány:12:2 (6:2)
Cserélték a játékvezetőt
Hanacsek Attila vezette volna a találkozót, és mégis Erdős József volt a meccs bírája. Hanacsek Attilának Szlovákiában akadt dolga - ott a Győr-Moson-Sopron megyei játékvezetők edzőtáboroznak - és ő megyei vezetőként részt vesz az oktatásban.

A légiós visszatért
Visszatért, s újra az MTK-val készül Welton Silva. A brazil támadó korábban külföldre igazolt volna, majd tárgyalt a Vasassal, ám most mégis úgy fest, ebben az idényben is a kék-fehéreknél szerepel. ----

A szavazást a kezdő sípszó pillanatában zártuk le.

Tippeljen Ön is az NSO-n a vasárnapi mérkőzések eredményére!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik