Jótékonysági mérkőzés: Juhász és Vadócz Schumacher csapatában

2005.07.24. 10:26
Címkék
Vadócz Krisztián, a Bp. Honvéd és Juhász Roland, az MTK válogatott játékosa is pályára lép szerdán a Puskás Ferenc-stadionban a Nazionali di Piloti-Magyar All Star mérkőzésen, de nem az utóbbi együttesben, hanem a hétszeres világbajnok Michael Schumacher csapatában. Ezt a szervezők jelentették be mai közleményükben.
Juhász Roland
Juhász Roland
Juhász Roland
Juhász Roland
Juhász Roland
Juhász Roland
Amint azt Baumgartner Zsolt, az első magyar Formula-1-es pilóta már korábban is jelezte, a pilóták komolyan aggódtak amiatt, hogy a magyar csapat esetleg túl komoly játékerőt képvisel, ezért erősítést kértek.

Az eredeti elképzelések szerint egy védő, egy középpályás, és egy csatát kapott volna helyet a Nazionali di Piloti csapatában, de a terv meghiúsult, miután Tököli Attilát végül nem engedte el az 1. FC Köln csapata. Róla tehát le kellett mondaniuk a pilótáknak, de Tököli legalább "szaktanácsadóként" segített nekik, hiszen Baumgartner Zsolt őt kérte meg, hogy válasszon egy védőt és egy középpályást a hazai mezőnyből.

Vadócz Krisztián
Vadócz Krisztián
Vadócz Krisztián
A védelem tengelyébe és irányító posztra kértek erősítést az autóversenyzők, és ezekre a feladatokra az 1. FC Köln légiósa a válogatott hátvédet, Juhász Rolandot, és az utánpótlás válogatott kapitányát, Vadócz Krisztiánt jelölte.

A két fiatal játékos természetesen örömmel fogadta a felkérést, és kiderült mindketten imádják a Formula-1-et, így különös élmény lesz számukra, hogy együtt játszhatnak a sztárokkal.
Legfrissebb hírek

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
5 perce

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
7 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
7 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
7 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
7 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik