Bognár Györgyöt börtönre ítélték első fokon

Vágólapra másolva!
2005.07.21. 14:00
Címkék
Két év letöltendő szabadságvesztést szabott ki Bognár Györgyre, a Matáv Sopron labdarúgócsapatának korábbi edzőjére és ügyvezető igazgatójára a Soproni Városi Bíróság. A testület folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, egy rendbeli csalásban, valamint szintén egy rendbeli okirat-hamisításban találta vétkesnek a korábban játékosként 50-szeres válogatott futballszakembert. Az ítélet ellen három napon belül lehet fellebbezést benyújtani a a Győr-Moson-Sopron megyei Bírósághoz. Bognár már jelezte, hogy ezzel a jogával élni akar.
Bognár György szerint egy szóbeli egyezség alapján 15 millió forint jutalék járt neki
Bognár György szerint egy szóbeli egyezség alapján 15 millió forint jutalék járt neki
Bognár György szerint egy szóbeli egyezség alapján 15 millió forint jutalék járt neki
Bognár György szerint egy szóbeli egyezség alapján 15 millió forint jutalék járt neki
Bognár György szerint egy szóbeli egyezség alapján 15 millió forint jutalék járt neki
Bognár György szerint egy szóbeli egyezség alapján 15 millió forint jutalék járt neki
A január eleje-közepe óta tartó büntetőper azért indult meg, mert Bognár Györgyöt azzal vádolták meg: ügyvezetőként komoly összegeket vett fel a Matáv FC Sopron kasszájából, de nem igazolta számlákkal, hogy a pénzt mire költötte. A 2002-2003-ra datálható botrány azután robbant ki, hogy - amint az már az első tárgyalási napon elhangzott - a klub weboldalán valaki azt írta a fórumba: jól megy a futballcsapat vezetőinek, ha százezres tételekben kaszinóznak. A pénzügyön dolgozó hölgyeknek ezután lettek gyanúsak a volt ügyvezető pénzfelvételei. (Nemzeti Sport, 2005. január 13. - Most aztán tényleg nagy a tét)

A Matáv Sopron FC kft. feljelentése alapján a rendőrség nyomozni kezdett, majd tavaly februárban az ügyet kétrendbeli sikkasztás, egyrendbeli magánokirat-hamisítás és csalás vádjával adta át az ügyészségnek.

Bognár György még az egyik márciusi tárgyalási napon arra hivatkozott, hogy egy szóbeli egyezség alapján 15 millió forint jutalék járt neki azért, mert közreműködött abban, hogy Antók Zoltán celldömölki nyomdatulajdonos és nagyvállalkozó nagy összegeket fektetett a soproni NB I-es labdarúgócsapatba. Ezért vett fel 10,4 millió forintot az együttest működtető kft. bankkártyájával.

Kihallgatták az ügyben Vajda Istvánt, a Casino Sopron igazgatóját is, aki beszámolt arról, hogy alapos nyilvántartást vezetnek, s eszerint Bognár György 2003 februárja s júniusa között hetvennyolc alkalommal járt a kaszinóban.

Bognár ügyvédje igazságügyi elmeorvosi szakértő vizsgálatát kérte annak megállapítására, hogy védence játékszenvedélye kóros. Gajdos Anikó bírónő márciusban ezt is el rendelte, a vizsgálat eredménye azonban nem játszott enyhítő szerepet az ítélet meghozatalakor, mert Gajdos Anikó szerint a szakember azt állapította meg, hogy Bognár tisztában volt cselekedetei súlyával és azok következményeivel.
Legfrissebb hírek

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
16 perce

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
19 perce

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
24 perce

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

Kerékpár
54 perce

Schröder vezérletével Németország az első döntős a kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
57 perce

Davis-kupa: Fucsovics Márton–Lukas Neumayer

Tenisz
1 órája

Továbbra sem engedélyezik az oroszok indulását a bobosoknál

Téli sportok
1 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik