MLSZ kontra megyei szövetség

Vágólapra másolva!
2005.06.30. 16:00
Címkék
Igencsak érdekes szituáció adódott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bajnokságban. A helyi másodosztályból három csapat szerezhette meg a jogot a feljutásra, a harmadik és a negyedik helyezett gárda között - Nagykörű és a Jászapáti II - azonban pontazonosság alakult ki.
Az MLSZ versenykiírása értelmében azonos pontszám esetén a több győzelem számít, s ebben a körűiek voltak jobbak (22, illetve 21), sőt a gólkülönbségük is nekik volt jobb. A megyei szövetség azonban érthetetlen okokból megváltoztatta az országos szabályt, s ők a tavalyihoz hasonlóan most is az egymás elleni eredményt vették figyelembe. Ebben viszont a jászapátiak voltak sikeresebbek. A helyi szövetségben őket is tekintik bronzérmesnek és feljutónak, mondván megyei szinten ők határozzák meg a versenykiírást.

Az MLSZ szervezési bizottságának vezetője, Csiki Károly azonban elmondta, hogy az MLSZ versenykiírása minden megyében, minden bajnokságra érvényes, legyen az bármilyen osztályú, azt egyetlen megyei szövetség sem bírálhatja felül, még akkor sem, ha magát a bajnokságot ők rendezik.

A nagykörűi csapat ezt követően természetesen az MLSZ-hez fordul panaszával, abban a reményben hogy a magyar labdarúgás legfelsőbb szerve megváltoztatja a megyei szövetség által kihirdetett végeredményt, s így ők folytathatják a következő idényben a megyei I. osztályban.
Legfrissebb hírek

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánó-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
12 perce

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár és az AHC is

Egyéb csapat
40 perce

Szabó János egyre közelebb kerül 400. bajnokijához

Labdarúgó NB I
1 órája

Szavazás: a New England Patriots vagy a Seattle Seahawks nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
1 órája

Miskolcon többen lesznek a győri szurkolók

Labdarúgó NB I
1 órája

Dina Márton: Felszabadultan tudok edzeni és versenyezni

Kerékpár
1 órája

NS-jótékonyság: legyen tiéd Marozsán Fábián dedikált meze!

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik