Sándor Tamás sérült és pihen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.06.29. 22:55
Címkék
A hétfőtől szombatig a Debrecentől 15 kilométerre található Balmazújvárosban edzőtáborozó aranyérmes DVSC-AVE Ásványvíz együttese szerdán a szombati, mádi jótékonysági találkozót követően, tegnap lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését.

Az ellenfél az ősi keleti rivális, az élvonalból kiesett Nyíregyháza volt, s e két csapat nagy, egyébként fizetős csatájára ezren voltak kíváncsiak. Az ötszáz forintos jegyárból befolyó bevételt a horvát Hajduk Split elleni BL-selejtezőre készülő debreceniek a helyi labdarúgóklubnak ajánlották fel.

Ami a mérkőző felek hétköznapjait illeti: illik a vendégekkel kezdeni a sort.

A Nyíregyháza Spartacus ugyebár tizenötödikként végzett az Arany Ászok Ligában, ezáltal búcsút intett az első osztálynak, s nem csak annak: a piros-kékeket több játékos mellett az eddigi szakmai tanácsadó Détári Lajos is elhagyta. A korábbi hatszoros világválogatott labdarúgó a görög másodosztályban szereplő Panszerraikosz trénere lett. A balmazújvárosi összecsapásig - noha mutatkozott rá némi esély - nem sikerült megtalálniuk Détári utódját a klub irányítóinak, ezáltal a kispadon a nyári első tréningen is dirigáló Pók István ült. Nagy Csaba technikai vezető elmondása szerint a végső megoldás az edző személyét illetően jövő hét elejéig várat magára.

Jóval letisztultabb a helyzet egy megyével nyugatabbra, Hajdú-Biharban, a Loki nem edző, hanem támadó után kutat, ennek betudhatóan három külföldi próbajátékos is érkezett a bajnokcsapathoz. A balmazújvárosi összecsapáson mindazonáltal közülük csak egy, az osztrák második ligában szereplő SV Ried 25 éves szenegáli csatára, Ibrahim Sidibé lépett pályára. A cseh 1. FC Slovácko támadója, Jan Nezmar legalább meccsszerelést húzott, ám némi kocogásnál többre nem vállalkozott, míg a romániai Moldován Tibor meg sem jelent a barátságos erőpróbán. A román ezüstérmes Steaua Bucuresti 23 éves csatárát ugyanis szerdára hazarendelte klubja, ötezer dolláros büntetést helyeznek kilátásba arra az esetre, ha a megadott időpontig nem érkezik meg a román fővárosba.

Mindamellett nem csupán az egyszeres válogatott hagyta ki a szerda kora esti fellépést, kisebb sérülés miatt a csapatkapitány Sándor Tamás, Szatmári Csaba és Nikolov Balázs szerepeltetéséről is le kellett mondania Supka Attila vezetőedzőnek, a nyár elején korrekciós műtéten áteső szélső, Böőr Zoltán pedig egyelőre csak rehabilitációs edzéseket végezhet.

A sérülésük miatt pihenő labdarúgók helyén így aztán tegnap lehetőségük nyílt a bizonyításra a klub saját nevelésű fiatal futballistáinak, a legutóbb Diósgyőrött szereplő Virágh Aladárnak, illetve a Létavértesben szereplő Urbin Péter, Rezes László, Jeremiás Gergő triónak. Hogy közülük ki csatlakozhat a DVSC felnőttkeretéhez, az a jövő hét elején dőlhet el, ami biztos: Supka Attila valamennyiükre számít a szombaton és vasárnap esedékes rimaszombati négyes tornán, amelyen a Nitra majd a Trencin vagy a Rimavská Sobota gárdáival méri össze erejét a csapat.

DVSC-AVE Ásványvíz - Nyíregyháza Spartacus 5-1 (3-1)
Balmazújváros, 1000 néző. V: Kiss J.
DVSC, első félidő: Tomic (Csernyánszki) - Kiss Z., Éger (Hegedűs), Máté P., Virágh A. - Dombi, Vukmir, Madar Cs., Mészáros - Bogdanovics, Sidibé. Második félidő: Csernyánszki (Máthé) - Bernáth, Hegedűs, Komlósi, László - Jeremiás, Habi, Dzsudzsák, Rezes - Kerekes, Urbin
NYÍREGYHÁZA: Németh V. (Nagy) - Lakatos, Szatke, Ambrusz (Koskovics), Sipos T. - Némedi, Miskolczi, Márton (Kató), Minczér - Nikolic (Farkas B.), Celso (Katona)
G: Mészáros, Sidibé, Bogdanovics, Kerekes, Dzsudzsák, ill. Márton
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
1 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
3 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik