A REAC ifjú edzőjénél mindig bizonyítani kell

A Volán azóta eltűnt a magyar futball térképéről, a pályát pedig Budai II László-stadionnak hívják. Sok-sok év telt el, de az idei ősz újra visszalophat valamit a régi szép időkből: az egyenletes, jó teljesítményt nyújtó, tisztes- séggel, becsülettel, kis pénzzel vezetett REAC megérdemelten jutott fel az első osztályba. Sokan mondták, minek újabb fővárosi csapat az élvonalba, de arról nem a rákospalotaiak tehetnek, hogy Szeged, Salgótarján vagy mondjuk Siófok nem képes megteremteni a legmagasabb osztály feltételeit. A REAC amúgy is egy kis sziget a lesajnált magyar futballon belül: itt nincsenek ügyek, botrányok, mesés jövedelmek, helyettük a csend, a nyugalom és az eredményesség van. Nem véletlen, hogy a csapat tavaly kinevezett vezetőedzője, a 37 éves Urbán Flórián újabb egy évre szerződést hosszabbított.

- Tavaly ilyenkor még csak tervezhette, hogy edzőként dolgozik majd, és lám, most már az első osztályra készül. Milyen trénernek tartja magát?
- Fiatalnak, tapasztalatlannak - mondta Urbán Flórián. - Még az út elején járok, és azért, mert elértük a céljainkat, vagyis feljutottunk, eszemben sincs azzal áltatni magam: "Flórikám, nagy király vagy…" Messze vagyok én még attól, hogy egyáltalán edzőnek minősítsem magam. Tanulnom kell, méghozzá rengeteget. Szeretnék a legjobbak közé kerülni, de oda hosszú, nagyon hosszú út vezet.

- Játékosként is szókimondó, bohém, vagány embernek ismerte mindenki, ehhez képest most meghökkentően visszafogottan beszél.
- Mire lenne nagy szám? Feljutottunk, rendben van, óriási eredmény ez a REAC életében, de ez elsősorban a játékosok és a klubvezetők érdeme. A fiúk remekül küzdöttek a pályán, és nagyrészt maximálisan végrehajtották a taktikai elképzeléseimet. De ehhez kellett egy olyan háttér, amely bizony irigylésre méltó a magyar futballban. Talán csak Debrecenben, a Vasasnál, Sopronban és néhány hónapja Újpesten dolgozhatnak ilyen gondtalanul a futballisták. Időben jön a fizetés, nincs miért morogni.
A vezetőség megteremtette a feljutás alapjait, a játékosok pedig partnerek voltak.

- Nem ülne szívesebben mondjuk az Újpest kispadján?
- Először is: nem kerestek sem Újpestről, sem máshonnan. De ha kerestek volna, akkor is azt mondom mindenkinek, beszéljenek Kutasi Róbert klubigazgatóval. Ha ő azt javasolja: menjél, Flórikám, itt az idő, hogy váltsál, megfogadom a tanácsát, és máshol látok munkához, ám erről egyelőre szó sincs. Azt nem mondom, hogy nincsenek álmaim, gyerekként arról ábrándoztam, hogy a Népstadionban játszom címeres mezben, és apu nagyon büszke lesz rám. Sajnos édesapám ezt nem élhette meg, de most tudom, hogy onnan, fentről néz, és örül, hogy a fia élvonalbeli edző lett. Kilencéves korom óta a futball tölti ki az életemet, nem értek semmi máshoz, s bevallom, az edzősködésnél nincs is jobb dolog a világon. Igaz, stresszes munka, de ha a Jóisten azt akarja, hogy egyszer majd a kispadról forduljak le, ám legyen…

- A REAC-nak az első osztályban a helye?
- A csapat kivívta ezt a jogot, ezt senki nem veheti el tőlünk. Engem nem érdekel, ki mit mond, számomra egy a fontos, hogy Rákospalotán tisztesség, becsület és alázat jellemezze a futballistákat. A labdarúgóink egyformán tegyen meg mindent a sikereinkért. Van, aki a góljaival, van, aki azzal, hogy vizet visz az éppen sérült játékosnak. Szerintem van olyan erős a keretünk, hogy bentmaradjon. Valószínűleg igazolunk még, de nem ez a fontos, hanem az összetartozás. Magyar sztárocskák ide nem jöhetnek, nekem olyan fiúk kellenek, akik szeretik a futballt, s akik mindenre képesek azért, hogy a csapat a maximumot nyújtsa.