Nem botlott, szárnyalt a Debrecen

2005.05.14. 21:18
Címkék
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság huszonnyolcadik fordulójában nemcsak a listavezető Debrecen lőtt hazai pályán egy laza ötöst ellenfelének, hanem a ZTE és a Fehérvár is.
A Debrecen remek játékkal bizonyította be, hogy ebben a szezonban ő a legjobb magyar csapat. A Loki gyakorlatilag már bajnoknak tekinthető, az MTK és a Fradi csak a matematikában bízhat vagy talán még abban sem. A Békéscsaba vérszegény játékával mindenkinek bebizonyította, hogy nincs helye az első osztályban. A vendégek becsületére váljon, hogy nem próbáltak alibizni a találkozón, hanem nyílt sisakos összecsapást vállaltak fel, igaz vesztükre...

A Hungária körúton gyenge színvonalú mérkőzésen a hazaiaknak több helyzetük volt, de nem érdemeltek győzelmet. Az egyetlen pozitív emlékkép a találkozóról Illés Béla és az ő 511. élvonalbeli mérkőzése.

Arany Ászok Liga, 28. forduló:













Kispesten két ellentétes félidőt láthattunk, az elsőben a Honvéd, a másodikban az Újpest volt a jobb, de mindkét csapat akkor szerzett gólt, amikor az nem volt benne a játékában. A döntetlen így reálisnak mondható.

Székesfehérváron a kétgólos különbség nem tükrözi hűen a csapatok közti különbséget. A nyíregyháziak mindhárom góljánál a szerencse is közrejátszott. A hazaiak egymás után dolgozták ki helyzeteiket. Játékuk alapján Nagy Dániel vezetésével hat-hét gólt is elérhettek volna a fehérváriak.

Zalaegerszegen elsősorban a második félidő hozott élvezetes játékot, s az egerszegiek a győzelemnek, míg a pápai Medved a bajnokságbeli 16., majd 17. góljának örülhetettek, amivel nagy lépést tett a gólkirályi cím felé.

Győrben a második félidőre feljavult az újdonsült kupagyőztes soproniak játéka, ezáltal a mérkőzés színvonala is jobb lett. A Győrnek a győzelemhez ezúttal elég volt egy helyezetét kihasználni, a három pont megszerzése esetükben megérdemeltnek mondható.

Diósgyőrben gólnélküli döntetlennel ért véget a találkozó. A második félidőben megélénkült az elsőben még gyengécske színvonalú mérkőzés. Bár a lefújáshoz közeledve mindkét csapat egyre többet tett a három pont megszerzéséért, a hazaiak valamivel közelebb álltak a győzelemhez. Az eredmény az első és a második félidőben látottak alapján reálisnak mondható.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
22 perce

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
43 perce

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
1 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
1 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
1 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik