FTC: Furulyás kemény kritikája a játékosoknak és az edzőnek

2005.05.12. 16:58
Címkék
"Nem mehetek el szó nélkül amellett, ami a pályán, a kispadon és ami a találkozó után történt" - nyilatkozta a 100% Fradinak Furulyás János a szerdai FTC-Sopron (1-5) MK-döntővel kapcsolatban. Az elnök kemény kritikát fogalmazott meg a zöld-fehérek játékosai és a szakmai stáb felé is, sőt annak a véleményének adott hangot, hogy hiányzik az összhang a vezetőedző és a segítői között. Egyben burkoltan felvetette László Csaba leváltásának lehetőségét is.

"A Ferencváros játékosai nem futballozhatnak sportszerűtlenül, a pálya mellet lévőknek - gondolok itt elsősorban a szakmai vezetőkre - pedig mindig kordában kell tartani az indulatokat, meg kell fékezni azokat, nem pedig gerjeszteni - vélekedett Furulyás. - Arra sem lehet mentség az inkorrekt játékvezetői teljesítmény, hogy nem vettük át az ezüstérmeket. Erről egészen biztosan beszélnünk kell a játékosokkal és a szakmai vezetőkkel is."

"…volt egy remek őszünk, amelynek tavasszal nyoma sincs - mondta egy másik felvetésre a sportvezető. - Azt is látom, hogy nem mennek rendben a dolgok. És sajnos azt is látnom kell, hogy a vezetőedző, a pályaedző és az erőnléti edző nincsenek egy hullámhosszon. Így pedig dolgozni nem lehet. Az lehet, hogy az edző rossz taktikát mond, vagy rosszul kezeli a helyzeteket, ám segítőjének mindig el kell fogadnia, amit a vezetőedző elképzel. Nem szeretnék a sajtón keresztül üzengetni edzőkérdésben, így erre egyelőre nem tudok mit mondani. Hamarosan lesz egy igazgatósági ülés, ott megvizsgáljuk majd a helyzetet, és minden körülményt figyelembe véve levonjuk a megfelelő konzekvenciákat, és döntünk."
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
3 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
4 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
4 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
4 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik