Május 26-án rendezik az Arany Ászok Liga utolsó fordulóját

2005.05.11. 23:17
Címkék
A kupadöntő előtt Székesfehérvárott ülésezett az MLSZ elnöksége. Mint Bozóky Imre elnök elmondta, nem született döntés az MTK és a Honvéd ügyében - felvetődött ugyanis, hogy a két fővárosi klubot tartozásai miatt esetleg kizárhatják a bajnokságból. Ez nem történt meg, a most felállított ad-hoc bizottság vélhetően egy héten belül elkészíti jelentését, és az MLSZ ezt figyelembe véve dönt a két klub sorsáról.

Még ennyi szót sem vesztegettek a másik felröppent hírre, miszerint az alelnökök - Mezey György és Puhl Sándor - szabálytalanul lettek megválasztva, hiszen ez nem volt téma az elnökségi ülésen, de úgy tudjuk, a jövő hétre egy rendkívüli elnökségit hívtak össze, ahol majd ez is napirendi pontként szerepel.

És ha már a jövő: újabb időpontot kapott a bajnokság utolsó fordulója. Eredetileg május utolsó szombatján mérkőztek volna a csapatok, ám a játéknapot a Franciaország-Magyarország válogatott meccs miatt május 25-re, szerdára hozták előre. Igen ám, de akkor rendezik a BL-döntőt, így az MLSZ okosan kitért a Milan-Liverpool csata elől, és 26-ára, csütörtökre tette a meccseket.

Az MLSZ fellebbviteli bizottsága érvényben hagyta a Magyar Labdarúgóliga határozatát, miszerint amennyiben szombatig nem fizeti ki a Diósgyőr korábbi edzőjét, Kiprich Józsefet, fordulónként egy pontot vonnak le a csapattól. A távirati iroda érdeklődésére Kuti István tulajdonos közölte, bár nem ért egyet a döntéssel, rendezi a tartozást.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
5 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
5 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
6 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
6 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
6 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik