NB I B: Bodajk-BKV Előre 1-1

A mérkőzésről tudósított: KÁLDOR ANDRÁSA mérkőzésről tudósított: KÁLDOR ANDRÁS
2005.05.01. 22:16
Címkék
SÁRGA LAP: Sidó (szövegelésért) a 22., Török (Melczer felvágásáért) a 45., Werle (Homonyik vissza- húzásáért) a 64., Miklósvári (Lendvai buktatásáért) a 70. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:3 (1:0)

57. perc: Hazai akció végén Homonyik elé került a labda. A csatár térült-fordult, majd 18 méterről lövésre szánta el magát, a labda pedig meg sem állt a jobb alsó sarokig.
1-0

86. perc: Szirtesi a tömörülő hazai védelem előtt mellel tette a labdát Simonnak, akinek 15 méteres lövése után a labda a jobb sarokban kötött ki.
1-1

A vendéglátók az első negyedórában két játékosukat is elveszítették sérülés miatt, ez pedig láthatóan megzavarta Zoran Kuntics csapatát. A 21. percben aztán a csereként beálló Homonyik Gábriel vezetéshez juttathatta volna a hazaiakat, 1ám Kassai Viktor játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

A 70. perc után a hazai fiatalok elfáradtak, minden erejükkel a védekezésre összpontosítottak, a kék-sárgák pedig egyre-másra vezették támadásaikat. A 86. percben Simon Attila a sokadik próbálkozás után betalált Kovács Zoltán kapujába, így az alacsony színvonalú meccs igazságos pontosztozkodásal zárult.

Mestermérleg
Zoran Kuntics: - Nagyon közel voltunk a győzelemhez, bár jobb lett volna, ha nem az első tíz perc után kell kényszerűségből cserélnem, hanem a végén tudtam volna taktikai cseréket végrehajtani.
Krecska János: - Kár, hogy csak a kapott gól után tért magához a csapat, és akkor hitte el igazán, hogy lenne nyerési esélye. Annak tükrében, hogy nyolcadik meccsünket játszottuk áprilisban, óriási eredménynek tartom ezt a döntetlent.

Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: szerződést hosszabbított az Esztergom balszélsője

Kézilabda
6 perce

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
26 perce

NHL: Connor McDavid öt ponttal járult hozzá az Edmonton sikeréhez

Amerikai sportok
44 perce

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
1 órája

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
1 órája

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
1 órája

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
8 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik