Elszámolnak a Honvéddal

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2005.04.21. 21:37
Címkék
Elkészült Sopronban az elszámolás, s így kiderült, 300 ezer forint illeti meg a kispestieket a keddi Matáv-Honvéd Magyar Kupa-elődöntő kapcsán. A vendégegyüttes képviselői rögvest a mérkőzés után jelezték, hogy elvinnék az őket illető részesedést, azaz a jegybevétel 30 százalékát, Gőbl Gábor ügyvezető azonban egy nap türelmet kért, mondván, előbb kasszát kell csinálniuk.
Ami a folytatást illeti: Sopron szívesen lenne a kupafinálé házigazdája. A Matáv FC már az elődöntő sorsolása előtt faxon bejelentkezett a szövetségnél, majd másnap megerősítette kandidálását. Úgy tudjuk, a párosítás elkészítése után zajlott is egyeztetés a szövetség, a kupabizottság és a Sopron képviselői között, az MLSZ szervezési osztályvezetője, Csiki Károly és az In-Kal biztonsági cég képviselője, ifjabb Lasz György pedig pályabejárást tartott a Káposztás utcában.

Ennek ellenére a helyszín még kérdéses, ez ügyben a végső szót hivatalosan az MLSZ elnöksége mondja ki, amely legközelebb szerdán ülésezik. A döntő rendezője az MLSZ, cserébe viszont megilleti a teljes jegy-, a reklám- és a televíziós bevétel. A szövetség jogosítványa dönteni a jegyárakról is.

Egyes hírek szerint - akárcsak tavaly - 3000-5000 forintba kerülnének a belépők, ám ilyen árak mellett most sem lenne könnyű szurkolókat toborozni, főként, hogy a Duna Tv élőben közvetíti a meccset. Ha viszont ennél olcsóbban adják a jegyeket, akkor Sopronban (hiszen a csapat története során először jutott el a fináléba) jó esély kínálkozna a lelátók megtöltésére. A Matávnál azt tervezik, hogy 2000 férőhelyes mobil lelátót is felépíttetnek, s így összesen 9000 drukkert tudna fogadni a stadion. Az önkormányzat támogatásával 60 ülőhelyes VIP-páholy és új sajtótribün épülhetne, illetve az ülőhelyi oldalon 600 szék fölé tető kerülne - ez utóbbiak a későbbiekben is megmaradnának.

A Ferencváros vélhetően kevéssé lelkesedne a soproni helyszínért. Úgy tudni, ha a Fradi mellett a Honvéd kerül a fináléba, a Hungária körút lehetett volna az aranycsata helyszíne, de ez a megoldás most aligha esedékes.

A választás joga és felelőssége immár az MLSZ vezérkaráé…

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
4 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
4 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik