Nagyon megharagudtak a bíróra a házigazdák

BÁTAI GYULABÁTAI GYULA
Vágólapra másolva!
2005.04.17. 21:23
Címkék
SÁRGA LAP
Tóth Z. (sípszó előtt elrúgta a labdát) a 8., Balogh Z. (hátulról megrúgta Kis Krisztiánt) a 29., Ádám (visszahúzta Tóth Csabát) a 68., Forgó (buktatta Hadárt) a 71., Turi (fellökte Vargát) a 82. percben

KIÁLLÍTVA
Kazán a 37. percben

SZÖGLETARÁNY: 3:6 (2:4)
37. perc: Kazán elütötte a kiugró Demét, ezért a bíró kiállította.
80. perc: Tóth Zoltán futott el a jobb oldalon, középre gurított, Nagy Tamás pedig 10 méterről a kapu közepébe lőtte a labdát. 0-1
89. perc: Nagy Tamás balról gurított keresztbe, a kapu előtt a legalább kétméteres lesen álló Márkus pedig három méterről a kapu bal oldalába passzolta a labdát. 0-2


A mérkőzés elején elkezdett szakadni az eső, így inkább a küzdelem, semmint a szép játék dominált az első játékrészben. A 10. percben kapu előtti kavarodás után a vendégek kapujába került a labda, de a játékvezető érvénytelenítette a szabályosnak tűnő gólt. A 37. percben Kazán Attila kiállítása után parázs hangulat alakult ki a pályán és a nézőtéren is, sokan és hevesen vitatták a piros lap jogosságát.

A második félidő is nagy iramú, küzdelmes játékot hozott. Mindkét gárda dicséretet érdemel, hogy a végig zuhogó esőben is megállás nélkül küzdött a három pontért. Negatívumként csak Megyebíró János és asszisztensei ténykedése említhető, sajnos mindhárman a mérkőzés végkimenetelét befolyásoló döntéseket hoztak. A vendégcsapatból ketten is megúszták piros lap nélkül, holott az első félidőben Kazán Attilát hasonló szabálytalanságért leküldte a pályáról a bíró.

Mestermérleg
Takács Zoltán: - Egyenlő feltételek mellett ezen a mérkőzésen nem szenvedtünk volna vereséget.
Sisa Tibor: - A remekül játszó Makót csak óriási erőfeszítések árán, a hajrában lőtt gólokkal sikerült két vállra fektetnünk.
Legfrissebb hírek

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
7 perce

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
8 perce

Vas Blanka nyerte a romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
11 perce

„Ilyen még soha nem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
51 perce

A tekvandós Salim család két éremmel gazdagodott

Egyéb egyéni
55 perce

Szinte végig vezetett a helyosztón U19-es férfi kézicsapatunk, amely 7. lett a vb-n

Kézilabda
1 órája

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
1 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik