A megállíthatatlan menetelés

A nem túl magabiztos játék természetesen Szurgent Lajos vezetőedzőnek is feltűnt, ám mivel komoly tulajdonosi kényszer hatására minduntalan játszatnia kell legalább egyet-kettőt közülük, furfangosabb megoldást választott: egy nagyszabású orvosi vizsgálatra küldte a mozambikiakat. Nos, a Sportkórházban lezajlott feltérképezés eredményeként kiderült: Mano Mano nyolckilónyi súlyfelesleggel küszködik, vagyis minimum duci. Marito kevésbé jóltáplált, ugyanakkor neki edzéshiánya van, amelyet mintegy másfél hónap alatt hozhat be. A harmadik játékos, az eddig húsz percet kapó Miro fizikai tesztje már a viszonylag érzelemmentes gépekből is szélsőséges reakciókat váltott ki, Partricio lestrapált térde pedig még biciklizésre sem alkalmas…

Röviden a diagnózis: jelen pillanatban a négy afrikai labdarúgó egyike sem alkalmas az élvonalbeli játékra, de úgy istenigazából még magára a futballra sem. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Piero Pini tulajdonos a Békéscsabán nagyot hibázó Hornyák Vendelt is ki akarja rúgni, beláthatjuk, a téli szünetben rendkívül megfontoltan, bölcsen és előrelátóan igazolt a kispesti klub.

Bezzeg a győri légiós, a honosításra váró szlovákiai Priskin Tamás legutóbb két gólt is szerzett, így az egyre feljebb nyomuló ETO 4-1-re verte a Zalaegerszeget.
A fordulás után alaposan viszszavettek a tempóból az ETO, és ezt nem is tűrte Reszeli Soós István szakmai igazgató, teljes joggal jól leszúrta, sőt állítólag meg is büntette a lustáknak ítélt főkolomposait. Teljesen korrekt hozzáállás az edző részéről, hiszen a második félidei szórakozással a Győr veszített vagy kétezer nézőt…
Igazság szerint a két szakvezető most is kioszthatott volna néhány százezres elmarasztalási tételt, mert a csapatok enyhén kiábrándító játékot produkáltak.

Elfogadjuk, biztosan nagy taktikai csata folyt a pályán, de az a szurkolókat a legkevésbé sem érdekli, ők szép játékot és helyzeteket akarnak látni. Hát most nem láttak. Olyannyira szűkében voltunk a gólra törő megmozdulásoknak, hogy az eleinte megmosolygott Tóth Péter nevét a 30. perc táján már szinte áldottuk - mert ekkor már senkit sem zavart, hogy a védő tízméteres lövése után tizenöttel szállt kapu fölé a labda, hiszen ő legalább megpróbálta.
Kész szerencse, hogy a félidőből még hátralévő fertályórában azért csak feltámadt a két csapat, akadt lehetőség itt is, meg ott is, így a játékosok elérték, hogy az öltözőben az amúgy teljesen megérdemelt edzői triádák valamivel visszafogottabbak lettek.

Valamit érhettek a szakvezetők leszúrásai, mert a második félidőben legalább már a gólok jöttek, bár a játék színvonala ekkor sem verdeste az eget. Varga Zoltán korai találata értelemszerűen megnyugtatta a győrieket, a vezetés megszerzése után nyugodtan húzhatták az időt, és játszhatták azt a játékot, amit bemutattak már a Ferencváros és a Debrecen ellen is. Mivel a másik oldalon a kispestiek nem nagyon tudtak helyzeteket kialakítani, úgy tűnt, sima vendéggyőzelem lesz a vége, és ezt a benyomásunkat csak erősítette Tóth Péter gólja, amely előtt Takács Tamás számára igazán balszerencsésen pattant meg a labda.

És ekkor, csakis ekkor, kétgólos hátrányban kezdett valami futballféleséget produkálni a Honvéd: a piros-fehér-feketék már minden mindegy alapon mentek előre, és fölényük egy kapufában, majd Vadócz Krisztián tizenegyeses góljában realizálódott. Talán még lett volna esély arra, hogy egyenlítsen a hazai együttes, ám jött a harmadik győri találat, amelynél úgy tűnt a sajtóhelyről, hogy Varga Zoltán lerántotta Mészáros Attilát, és ez mindent eldöntött. Szili Attila kétségkívül ügyes gólja már csak a szépségtapaszt jelentette, így a Győr tovább folytatja nagyszerű tavaszi menetelését, a Honvéd viszont megtorpant.

---- P ---- 6