Az edzőcsere nem megoldás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.04.04. 22:44
Címkék
Manapság a Ferencvárosnál egy dolog biztos: hogy minden bizonytalan. Tegnap hírül kaptuk: ma délelőtt igazgatósági ülést tartanak az Üllői úton, ahol akár eget rengető döntések is születhetnek, fejek hullhatnak porba&
Ezt az értesülésünket a testület tagjai ugyanúgy nem tudták megerősíteni, mint a zöld-fehérek kommunikációs irodájának munkatársai. Utóbbiak azt mondták: "Az FTC Rt. igazgatósága valóban összeül, de hogy mikor, kedden vagy a következő napok valamelyikében, az egyelőre kérdéses."

Mindenesetre minden pletykának van némi alapja, s ha abból indulunk ki, milyen állapotok uralkodnak az ország legpatinásabb klubjánál, korántsem lenne meglepő, ha személyi változásokat (is) bejelentenének a tanácskozás után esedékes sajtótájékoztatón.

Furulyás János klubelnökről tudvalevő, szívügyének tekinti a jelenlegi válsághelyzet megoldását, és addig önszántából aligha távozik, amíg a Ferencváros ügyeit rendbe nem teszi. Igen ám, de a mai magyar labdarúgásba megfelelő befektetőt bevonni már-már lehetetlen feladatnak tetszik. A klubelnök néhány hónappal ezelőtt megbízta például Pellady Pétert, a magyar válogatott marketingmenedzserét is - aki Lothar Matthäus Magyarországra csábításával vált a hazai futballélet egyik befolyásos alakjává -, hogy nézzen körül külföldön, hátha talál vevőt a futball-rt.-re. Az üzletember erőfeszítései azonban eddig szintén hiábavalónak bizonyultak.

Aztán felvetődhet, hogy edzőcsere lesz a Ferencvárosnál. Ám a csapat jelenlegi teljesítménye a legkevésbé függ a tréner személyétől: a futballistáknak a prémiumokkal hónapok óta tartozó klubnál a számonkérést aligha a szakmai stábnál kell elkezdeni…

Hogy akkor miért ül össze a testület?
Tudomásunk szerint akkor Furulyás János azért hívta össze a társaságot, hogy megoldást találjon arra, miként lehetne március 31-ig (két nap volt hátra…) előteremteni a játékosoknak kifizetendő 130 millió forintot.

Főként azok után, hogy az OTP Rt.-vel (annak elnök-vezérigazgatójával, Csányi Sándorral) megkezdett tárgyalások zátonyra futottak. A tárgyalópartner - állítólag - azzal vált el Furulyás Jánostól, hogy az ügyre térjenek vissza később.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: női pólósaink a görögök ellen elődöntőznek az Eb-n

Vízilabda
46 perce

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
51 perce

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
1 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
1 órája

Élet-halál ütközés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
1 órája

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik