Leandro hazatér, László Csaba elfogadja

Vágólapra másolva!
2005.03.25. 18:52
Címkék
Távozik a Ferencvárostól a brazil származású, ám a magyar válogatottban is megfordult Leandro de Almeida. A középpályás nem azért tér haza szülőhazájába, mert elégedetlen a helyzetével, hanem családi problémák miatt. Leandro testvére ugyanis súlyos beteg, ezért a futballista maga kérte, hogy az év végéig adják kölcsön.
Leandro a testvére mellett szeretne lenni (fotó: Németh Ferenc)
Leandro a testvére mellett szeretne lenni (fotó: Németh Ferenc)
Leandro a testvére mellett szeretne lenni (fotó: Németh Ferenc)
Leandro a testvére mellett szeretne lenni (fotó: Németh Ferenc)
Leandro a testvére mellett szeretne lenni (fotó: Németh Ferenc)
Leandro a testvére mellett szeretne lenni (fotó: Németh Ferenc)

Természetesen távozása nagy veszteség a Ferencvárosnak, hiszen a télen már több játékos távozott, ellenben senkit nem igazoltak, másrészről Leandro a meghatározó játékosok közé tartozott, és már a magyar válogatottban is bemutatkozhatott.

László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője is megerősítette: hiányozni fog a csapatnak Leandro.

- Bár nagyon rosszul érint, hogy elhagyja az együttest Leo, hiszen lassan elfogyunk - mondta az NS Online érdeklődésére a szakember -, figyelembe kellett venni ennek a kérésnek az emberi oldalát is, ezért elengedtük.

- Ön mikor értesült arról, hogy milyen problémái vannak a játékosának?
- Már januárban, mielőtt elutaztunk volna az edzőtáborba, jelezte a testvére betegségét, ám utána jobbra fordult az állapota. A napokban azonban ismét rossz híreket kapott otthonról Leo, és ezért szeretne hazautazni.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

- A hírek szerint év végéig kérte a kölcsönadását a középpályás...
- Azért ne menjünk ennyire előre az időben, meg fogja kapni a kellő időt, hogy rendezzen mindent magában, és újra csak a futballra tudjon koncentrálni. Azt tudjuk, hogy a dél-amerikaiak számára milyen fontos a család, csak úgy tudnak a játékra koncentrálni, ha biztos mögöttük a háttér. Hogy mást ne említsek, a Schalke brazil sztárja, Aílton is nemrég kért szabadságot, hogy hazautazhasson, mivel elhunyt a nagymamája.

- Van már valami hír arról, hogy hol folytatja pályafutását Leandro?
- Én ezzel nem foglalkoztam, ebben a témában inkább a sportigazgató az illetékes. Biztos, hogy valahol futballozik majd otthon is, mivel pénzt kell keresnie.

- Nem fél attól, hogy ez az időszak visszalépés lesz a pályafutásában, hiszen az utóbbi időben alapjátékossá vált a Fradiban, valamint a válogatottban is számításba veszi Lothar Matthäus?
- Ő profi futballista, aki nehezen adja fel azt, amit eddig elért, ám itt más körülmények játszottak közre... Azt azért hozzátenném, hogy neki mindenképpen Európában van jövője, nem Brazíliában.

- Eszerint nem tart attól, hogy esetleg végleg Brazíliában akar maradni?
- Ez benne van a pakliban, de Leónak 2006-ig szerződése van a Ferencvárossal, és ha végleg távozni akar tőlünk, akkor annak a csapatnak, aki meg akarja venni tőlünk, mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
Legfrissebb hírek

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
27 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
2 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik