MLL: Szieben lemondása után ad-hoc bizottság irányít

Vágólapra másolva!
2005.03.11. 12:58
Címkék
Háromtagú megbízott testület irányítja Szieben László lemondása után a Magyar Labdarúgóligát (MLL). Az ideiglenes bizottság megbízása addig szól, amíg a hatvan napon belül megtartandó újabb taggyűlés meg nem választja az új elnököt és az elnökséget. Az ad-hoc bizottság tagjává választották Tarsoly Csabát, a Győr tulajdonosát, Szima Gábort, a Debrecen első emberét és Ferencz Gábort, a Szolnoki Máv FC elnökét. Mivel Szieben László - ahogyan azt lapunkban már jeleztük - a mai közgyűlésen lemondott - Kutasi Róbert és Sallói István pedig már korábban megtette ugyanezt - a ligaelnökség létszáma két főre csökkent, így a taggyűlésen kimondták, hogy a vezetőség megszűnt.A Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban zárt ajtók mögött megtartott közgyűlés érdekes módon szerveződött. A Magyar Távirati Iroda programjában több napig a Hattyúház utcát adták meg a tanácskozás helyszínéül, az illetékesek azonban nem tájékoztatták a hírügynökséget arról, hogy az ülést a Szusza Ferenc-stadionban rendezik, erről az MTI is csak véletlenül értesült.
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
4 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
6 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik