Nyolcvanhatmilliós segítség

S. T. J.S. T. J.
2005.03.03. 23:03
Címkék
A székesfehérvári önkormányzat sportbizottsága és a Fehérvár FC Kft. tulajdonosai is üléseztek a tegnapi napon. A képviselők úgy döntöttek, hogy a város erre az esztendőre 86 millió forinttal támogatja a súlyos pénzügyi helyzetben lévő futballcéget.
Az említett összeg ugyan kevesebb, mint az eredetileg remélt 110 millió forint, ahhoz azonban - talán - elegendő lehet, hogy a kft. túlélje a tavaszt. Nem véletlen, hogy a futballtársaság összejövetelén részt vett Warvasovszky Tihamér polgármester és Szieben László, a Magyar Labdarúgóliga elnöke is, hiszen a városnak meg a ligának is érdeke, hogy a csapat befejezze az idei bajnokságot. Ám ennek feltétele, hogy a lejárt tartozásainak egy részét a kft. kifizesse. Úgy tudjuk, a taggyűlésen Szieben László azt szorgalmazta, hogy elsősorban a játékosok juthassanak hozzá a pénzükhöz, akiknek körülbelül 30 millió forinttal adósa a Fehérvár. Az MLL-nek 80 millió forintot kellett volna már visszaadnia a labdarúgócégnek, s noha nem törlesztett, mégis elképzelhető, hogy fizetési haladékot kaphat. Információink szerint ehhez azonban mindenképpen szükség van arra, hogy a ligahitel visszafizetésére az önkormányzat újfent garanciát vállaljon.

Fontos, a napi működést megkönnyítő döntés is született a kft. tulajdonosainak tanácskozásán. E szerint a jövőben nem kell a szabályzatban megszabott határidőt kivárni ahhoz, hogy a befektetőket össze lehessen hívni, lényegében egyik napról a másikra is taggyűlés írható ki. Mivel Székesfehérvárott bármely pillanatban "felrobbanhat egy rejtett akna", Gál László ügyvezető a jövőben azonnal reagálhat a friss történésekre, mégpedig a tulajdonosok jóváhagyásával.

A tegnapi lépések persze csak időlegesen menthetik meg a Fehérvár FC Kft.-t, hiszen e hónap végéig be kell nyújtani a licenckérelmeket. Köztudomású: a klublicenc megszerzése kötelező feltétele a bajnoki indulásnak, ám pillanatnyi állapotában az FC Fehérvár aligha kaphat őszre rajtengedélyt. A tőkeerős befektető felkutatására, aki fantáziát lát egy félmilliárdos adóssággal küszködő vállalkozás felkarolásában, kevesebb mint egy hónapja maradt a kft. tulajdonosainak és menedzsmentjének…

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
14 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
30 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
44 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája