Egyre fogy a bajnokcsapat

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2005.01.14. 20:24
Címkék
Zavadszky Gábor, Zováth János és Somorjai Tamás után újabb labdarúgó távozik a bajnokcsapattól, mégpedig Kiss György, akit Garami József edzősködése idején szerződtetett a klub Dunaújvárosból.
Kiss György - csakúgy, mint Somorjai Tamás - közös megegyezéssel bontotta fel a szerződését, így aztán ő is szabadon, és ami ennél is fontosabb számára, ellenszolgáltatás nélkül igazolhat másik egyesületbe. Kiss György pénteken már részt vett a Vasas edzésén, ám egyáltalán nem biztos, hogy a piros-kékek labdarúgója lesz.
"A szép sikerekre jó szívvel emlékezem majd vissza - mondta Kiss György. - Sajnos, az utóbbi időszakban már jóval kevesebb játéklehetőséget kaptam a vártnál, így az a megoldás tűnik jónak, ha távozom a zöld-fehérektől."

Kiss György igazán szívósan és keményen küzdô játékos – a Ferencvárosnál nem kellett, talán a Vasasnál megmutathatja, hogy mire is képes valójában (Fotó:: M. Németh Péter)
Kiss György igazán szívósan és keményen küzdô játékos – a Ferencvárosnál nem kellett, talán a Vasasnál megmutathatja, hogy mire is képes valójában (Fotó:: M. Németh Péter)
Kiss György igazán szívósan és keményen küzdô játékos – a Ferencvárosnál nem kellett, talán a Vasasnál megmutathatja, hogy mire is képes valójában (Fotó:: M. Németh Péter)
Kiss Györgynek a Vasason kívül egy ciprusi élvonalbeli klub is tett ajánlatot, így aztán egyelőre nem dőlt el, hogy hol folytatja pályafutását. Sejthető, hogy a közös megegyezés gyakorlatban azt jelenti, hogy a bal lábas védő is - csakúgy, mint Zavadszky Gábor, Zováth János és Somorjai Tamás - lemondott járandóságáról.
"Az általam nagyrabecsült edző, Egervári Sándor megengedte, hogy a Vasassal dolgozzak, szerződést még nem írtam alá, de hamarosan eldől a sorsom - mondta még a hátvéd. - Mindenesetre reménykedem, hogy bárhová is vet a sors, az új csapatomnál jóval több lehetőséget kapok majd, mint a Ferencvárosban." A másik távozó, Somorjai Tamás iránt a Matáv Sopron érdeklődik, és nem véletlenül, hiszen Pintér Attila - aki László Csaba elődje volt az Üllői úton - jól ismeri a középpályás erényeit, hiszen a labdarúgó korábban Celldömölkön, és persze a Fradi bajnokcsapatában is a keze alatt dolgozott.

Hiánylista

Zavadszky Gábor a ciprusi Apollon Limassol légiósa lett
Zováth János a szintúgy ciprusi Paphoshoz szerződött
Szkukalek Igort már az osztrák Admira Wacker teszteli
Kiss György már a Vasasnál edz, de Ciprusra igazolhat
Somorjai Tamás a Matáv Sopron játékosa lehet a tavasszal
Nógrádi Árpádot a Matáv Sopron és a Diósgyőr csábítja
Szalai Tamás az NB I B-ben remeklő Tatabányához készül
Lipcsei Péter iránt Dubaiból és Japánból érdeklődtek
Szűcs Lajost menedzserek ajánlották be több csapatnál
Akik továbbállhatnak: Sowunmi Thomas - ő Dubaiban nem járt sikerrel - és Marius Sasu

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
5 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
5 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
6 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
7 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik