Erőfitogtatás csakis szkanderban!

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2005.01.04. 20:39
Címkék
Szombaton kezdődik a teremfutballidény, és mindjárt egy pikáns tornát várhatunk Nyíregyházán, elvégre öt olyan csapat is egymásnak feszül, amelyek szurkolói finoman fogalmazva nem küldenek szerelmes üzeneteket egymásnak - bezzeg másféléket& Jobb félni, mint megijedni alapon ezúttal arról írunk, hogy mit kell tudniuk a Bujtosi csarnokba készülő szurkolóknak.
Az Arany Ászok terembajnokság első selejtezőjében egy helyszínen szerepel többek között a Nyíregyháza, a Diósgyőr, az Újpest, az FC Fehérvár és a Békéscsaba. A Nyíregyháza és a Diósgyőr rivalizálása ősi eredetű, a lilák a miskolciakkal és a fehérváriakkal is összecsaptak már korábban, és a két piros-kék tábor is méregette egymás erejét az őszi Spartacus-Fehérvár öszszecsapáson.
Mindez komoly feladatot ró a rendezőkre, hiszen a nyíregyházi Bujtosi Szabadidőcsarnok négy sarkában kellene valahogy elhelyezni az ultrákat, és akkor még nem számoltunk a békéscsabai gárdáért szorító szimpatizánsokkal (attól azért nem kell tartani, hogy az NB I B Keleti válogatottját százak kísérik el a szabolcsi megyeszékhelyre).
Persze a szervezők nem is bíztak semmit a véletlenre: a csarnok elöljárói a rendőrség, valamint a biztosítást végző cég képviselőivel már bejárták az szabadidőközpontot:
"A diósgyőri tábor kerül az egyik sarokba, velük szembe engedjük be az újpesti szimpatizánsokat, a lilákkal egy oldalon, de a lelátó másik végére kapnak bebocsátást a nyíregyháziak, akikkel szemben a Fehérvár és a Békéscsaba szurkolói foglalnak majd helyet - adott tájékoztatást az ülésrendről Tompa Andor, a Bujtosi Szabadidőcsarnok igazgatója. - Egy biztos, szigorú lesz a beléptetési rend, emiatt érdemes lesz korábban érkezniük az érdeklődőknek. A mérkőzések szombat délután két órakor kezdődnek, a kapukat fél egykor nyitjuk ki. A jegyek szépen fogynak, hétfőn a diósgyőriek vittek el belőlük százat, de még kaphatók belépők a csarnokban."
Sőt kaphatók Budapesten és Miskolcon is: a Diósgyőr és az Újpest már átvette saját jegyeit, amelyeket a klubházban árusítanak. Érdemes sietni, mert a belépők száma véges, és az érdeklődésből arra lehet következtetni, hogy megtelik a csarnok.
Aki pedig kiszorul, az az összecsapásokat megnézheti az MTV-ben: a csatorna két alkalommal közvetít élőben. Január 16-án a budapesti csoport legérdekesebb meccseit, majd két héttel később a debreceni döntőt adja. Akik a gólokra kíváncsiak, azoknak a Hír TV kínál szórakozást, hiszen hétfőnként 18.05, keddenként pedig 17.30 órától sugároz összefoglalót. ---- VERSENY
Minden helyszínen két szerencsés és bátor kiválasztott szkanderban mérheti öszsze tudását egy-egy magyar bajnokkal, és ha legyőzi őket (hm, sok esélyt azért nem látunk erre…), akkor 50 ezer forintot tehet zsebre. Az egyik profi azonban mindenképpen vesztes lesz, hiszen a szurkolókkal vívott párharcaik után egymással is megmérkőznek.

BIZTONSÁG
Bár valamennyi tornán a szervezők saját rendezőgárdájukat alkalmazzák, a forróbbnak ítélt helyszíneken (természetesen Nyíregyházán is) a rendőrség komoly erőkkel lesz jelen. Így a balhézni nem vágyó szurkolók is nyugodtan jegyet válthatnak.

PROGRAM
Ilyen talán még egyetlen hazai terembajnokságban sem volt: az új rendszer miatt egy napra több mérkőzés jut, egészen pontosan kilenc találkozót nézhetnek végig a kilátogatók, és ez csaknem ötórás monstre programot jelent. Sőt a döntőn még bemutató meccsek is színesítik majd a műsort. A nyíregyházi program (az időpontok nem hivatalosak, a meccsek körülbelül félóránként követik egymást): Nyíregyháza-Diósgyőr (14.00), Fehérvár- Békéscsaba (14.30), Diósgyőr-Újpest (15.00), Békéscsaba-Kelet válogatottja (15.30), Újpest-Nyíregyháza (16.00), Kelet válogatottja-Fehérvár (16.30), elődöntők (17.00 és 17.30), döntő (18.00) ---- Ha teremfutball, akkor Balázs Pali. Amióta útjára indult az első teremtorna az élvonalbeli csapatok számára, az ismert énekes minden évben figyelemmel kíséri az eseményeket, sőt általában a helyszínen szurkol.
"A nyíregyházi selejtezőre is szerettem volna elutazni, ám közbejött egy program, így sajnos nem tudok ott lenni - mondta Balázs Pali. - Pedig már alig vártam, hogy újra beinduljanak a hét végi tornák. A következő hét végén, a Budapest Arénában azonban már mindenképpen ott leszek a lelátón. Különösebben nem szurkolok egyetlen csapatnak sem, a békéscsabai kötődésem miatt talán kicsit nekik drukkolok jobban, ám számomra az a lényeg, hogy jó futballt láthassak. Télen én is rendszeresen játszom kispályán, heti két alkalommal járunk össze a barátaimmal. Ilyenkor nemcsak a győzelemé, hanem a felszabadult játéké a főszerep. Nagy örömmel tölt el az is, hogy a debreceni döntőn ismét szerelésbe bújhatok, hiszen a zenészválogatottal a Hajdú-Bihar megyei rendőrök ellen lépünk pályára."
Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
18 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
22 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
45 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
59 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik