A keret fele kicserélődik

JÁVOR PÉTERJÁVOR PÉTER
2004.12.22. 20:36
Címkék
Dajka László az ígéretének megfelelően jelentősen szűkítette a Békéscsaba keretét. Az Arany Ászok Liga egyik legszerényebb költségvetésből dolgozó sportvállalkozása a csabai, mégis a lilák foglalkoztatták az ősszel a legtöbb, 31 labdarúgót.
"Több csoportba osztottam a távozókat - kezdte Dajka László. - Schindler Szabolcs és Tóth György az ősszel feljelentette a kft.-t, s a liga állásfoglalása szerint ők szabadon igazolhatóvá váltak. Tízen alkották a légióscsapatot, noha egyszerre legfeljebb öt külföldi kaphat lehetőséget a mérkőzéseken, így Mario Onhausz, Vlado Hrkac, Bojan Ilics és Miljenko Pribisalic most távozhat. A harmadik csoportba Kulacsik Tamás, Potemkin Károly, Brlázs Gábor és Pozsár Gábor tartozik, őket elengedjük, illetve közös megegyezéssel szerződést bontunk velük, de Rubint Richárd, Bujáki József, Ursz József és Hoffmann Richárd távozása elé sem gördítek akadályt. Végül ott van Kovács Norbert, aki hosszú ideje sérült. Rá szüksége lenne a csapatnak, így január végéig együtt készül velünk, s utána a tapasztaltak alapján döntök a sorsáról."
A 31-es létszám tehát megfeleződhet, de természetesen lesznek érkezők is. Egyelőre csak az biztos, hogy a Gyulán kölcsönben szereplő Szeverényi Péter visszatér. A kft. vezetősége jelenleg hét labdarúgóval is intenzíven tárgyal. Hír még az Előre FC háza tájáról, hogy karácsony, illetve a téli pihenő megkezdése előtt ismét pénzosztás volt.
Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
27 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
41 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
2 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2 órája