Török Károly a futsal sztárjainak fújta a sípot

R. B. B.R. B. B.
2004.12.04. 20:37
Címkék
Futsalban párosan szép az élet, Török Károly (balra) is tudja ezt
Futsalban párosan szép az élet, Török Károly (balra) is tudja ezt
Futsalban párosan szép az élet, Török Károly (balra) is tudja ezt
Futsalban párosan szép az élet, Török Károly (balra) is tudja ezt
Futsalban párosan szép az élet, Török Károly (balra) is tudja ezt
Futsalban párosan szép az élet, Török Károly (balra) is tudja ezt
Két hete zajlanak Tajvanon a futsal-világbajnokság küzdelmei. Bár a nagypályás labdarúgáshoz hasonlóan Magyarország csapata nincs az indulók között, ennek ellenére sem zajlott magyar résztvevő nélkül az esemény. A játékvezetők között szerepel Török Károly (ő vezette pénteken a Brazília-Spanyolország elődöntőt, amelyen a 2-2-es végeredmény után büntetőkkel jutottak tovább a spanyolok, és játszhatnak majd ma az olaszok ellen), akinek már nem ez az első jelentős megméretése, mivel korábban már bíráskodott Európa-bajnoki fináléban és Bajnokok Ligája döntőn is.
"A döntőig mindegyik játéknapon szerephez jutottam, és olyan sztárcsapatoknak vezethettem meccset, mint Brazília, Portugália, vagy éppen Olaszország válogatottja - újságolta lapunknak Török Károly. - Úgy érzem, nem volt panasz a teljesítményemre, és mondanom sem kell, micsoda fantasztikus élményt jelentett bíráskodni az elődöntőben."
Török Károly volt az egyetlen játékvezető, aki a döntőig mindegyik meccsnapon bíráskodott, és a mérkőzésein mindig nyolc és feles, vagy annál jobb osztályzatot kapott az ellenőröktől. Csütörtökön ő vezette a továbbjutás szempontjából sorsdöntő Portugália-Spanyolország találkozót, amelyik meccsen szintén nem volt panasz a teljesítményére, és eztán nem volt véletlen, hogy a pénteki Spanyolország-Brazília elődöntőnek is ő lehetett az egyik játékvezetője (a futsalban mindig két bíró figyeli az eseményeket). Amúgy a nagyszerű mérkőzéseket és a magyar bíró szereplését idehaza is láthatták a foci szerelmesei, hiszen az Eurosport előben közvetítette a vb-t.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
3 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
7 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
10 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
13 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
26 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
41 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
58 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
59 perce