Túl sok még a nyitott kérdés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.11.23. 20:42
Címkék
A legolvasottabb horvát napilap, a Vecernji list számolt be elsőként arról a november közepén tartott budapesti összejövetelről, amelyen a horvát labdarúgás irányítói (Vlatko Markovic szövetségi elnök, Zorislav Srebric főtitkár és a liga első embere, Damir Vrbanovic) a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a Magyar Labdarúgóliga (MLL) képviselőivel egy jövőbeni, akár hat kelet-közép-európai országot is érintő futballtorna lehetőségét vitatták meg.
Az előzetes elképzelések alapján a regionális "bajnokságban" magyar, horvát, bosnyák, szlovén, szlovák és osztrák együttesek, összesen 12, de inkább 16 csapat lenne érdekelt. A viadal februártól májusig tartana, a nagyobb létszám esetén négytagú csoportokban (két-két továbbjutóval), majd egyenes kieséses rendszerben folytatódna. A továbbjutás egy találkozón dőlne el, a pályaválasztót sorsolnák. Optimista horvát vélemények szerint 2006-ban debütálna a torna."Némiképp előreszaladt a lap, ám van rá remény, hogy a fentebb sorolt országok szövetségei idővel megállapodnak a közös eseményről - mondta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára. - Mindehhez azonban még rengeteg tárgyalás szükségeltetik, olyan, mint amilyenre Budapesten is sor került. És nem csupán a nemzeti szövetségek, hanem az európai és a nemzetközi szövetség bevonásával. Számos nyitott kérdés van még, jóval több, mint konkrétum. Egyelőre csupán a horvát és a magyar álláspont egyértelmű. Első lépésben a többi, remélt résztvevőnek kell nyilatkoznia arról, felsorakozik-e az ötlet mögé. Végig kell gondolni, miként lehet beilleszteni a mérkőzéseket a zsúfolt európai versenynaptárba. És a legfontosabb: meg kell teremtenünk a sorozat működéséhez szükséges pénzügyi, illetve ezzel összefüggésben a televíziós hátteret."Berzi Sándor megjegyezte: az idén startoló Skandináv Királyi Ligával azért sem érdemes egy kalap alá venni a horvát-magyar "vállalkozást", mivel az előbbibe csapatokat adó országokban (Dánia, Norvégia, Svédország) a ligameccsek idején szünetel a bajnokság, azaz a mérkőzéseket az ottani holtszezonban vívják. Ráadásul ezen államokban a téli időjárási viszonyok sem elrettentőek, a létesítményhelyzet ugyanis (például a magyarországihoz képest) felfoghatatlanul jó: az arénák fűthetőek vagy befedhetőek…
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
1 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
1 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
2 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
2 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik