Az NSO ajánlja:
Fotógaléria:
FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Adatbank: Zalaegerszeg
Adatbank: Ferencváros
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Igazi futballmeccsen érezhette magát a látogató a ZTE stadionjában. Noha nem kelt el valamennyi belépő, de az, hogy 12 ezer szurkoló látogatott ki a bajnoki mérkőzésre, mindenképpen dicséretes. Volt is mindenféle hangulatjavító: füst, tűzijáték és pénztárszalag, de ez ma már hozzátartozik egy jó hangulatú derbihez. Zalaegerszegen amúgy volt ok már előzetesen az ünneplésre, hiszen a találkozó napján ünnepelte 51. születésnapját Komjáti András, a hazaiak másodedzője, a héten pedig Kocsárdi Gergely felesége egészséges kislánynak adott életet. Na, és persze azt se felejtsük el, hogy a csapat is jól szerepel.


Mivel a találkozó előtt megérkezett a hír, hogy a Debrecen döntetlent játszott Pécsett, egyszerű volt a képlet: amennyiben nyer a kék-fehér együttes, átveszi a vezetést a tabellán.
Ugyanez igaz volt a Ferencvárosra is, azzal a módosítással, hogy siker esetén megerősíti a vezető pozícióját. Az edzőknek egyik oldalon sem volt könnyű dolguk, mert a hazaiaknál Szamosi Tamás három sárga lap, Sebők József pedig sérülés miatt nem léphetett pályára. A vendégeknél két válogatott, Gyepes Gábor és Huszti Szabolcs, valamint a gólerős Robert Vagner hiányzott.
A találkozót jól kezdte a Ferencváros, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Rósa Dénes a 9. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. Ezzel 549 perc után vége szakadt a ZTE és Varga Zoltán kapus ragyogó sorozatának, hiszen ez volt a ZTE első hazai pályán kapott gólja az ősszel. A találat után nem sokkal Gellei Imre, a hazaiak vezetőedzője módosított is a hadrenden, a bal oldalra hátra vezényelte Balog Csabát, Józsi György pedig a középpályán folytatta. A játékrész közepén a kék-fehérek átvették az irányítást, több góllal kecsegtető akciót vezettek, ám a befejezés egyszer sem sikerült tökéletesre: vagy a csatárok tehetetlensége, vagy Szűcs Lajos bravúrja megmentette a Ferencvárost a góltól. A zöld-fehérek ebben a periódusban szervezetten védekeztek, jól tolódtak a védőik, koncentráltan futballoztak. Az első félidő végére kijöttek a vendégek a szorításból, és a jobb szélen több ígéretes akciót vezettek.
A fordulás után a Zalaegerszeg ott volt a leggyengébb, ahol eddig a legerősebbnek bizonyult. A zalaiak védelme gyakorlatilag elemeire hullott szét, a Ferencváros pedig szinte minden egyes védelmi hibát kíméletlenül megbüntetett. Feltűnő volt például az ötödik gólnál, hogy Sebők Vilmos, aki egyébként középső védő, a Ferencváros 16-osánál kocogott visszafelé. Azt talán mondani sem kell, így esélye sem lehetett arra, hogy meggátolja a vendégek gólszerzését. A Ferencváros pedig valóban könyörtelen volt, és a második félidőben kifejezetten jól futballozva alaposan elpáholta a ZTE-t. Ez az öt kapott gól pedig vélhetően még inkább rontotta a zalaegerszegi futball esélyeit. A szépítés ugyan sikerült a kék-fehéreknek, ám a szép búcsú a 2004-es évre a hazai közönségtől már nem. Pedig vélhetően ebben az összeállításban utoljára lépett pályára a ZTE saját szurkolótábora előtt.
A meccs hajrája igazi örömfutball volt a vendégek számára. A zöld-fehér drukkerek csak nehezen tudták eldönteni, hogy kit éltessenek. Jutott a dicséretből Lipcsei Péternek, Szűcs Lajosnak és a mára már igazi kedvenccé váló vezetőedzőnek, László Csabának is. Persze ezen az estén minden ferencvárosi megérdemelte az elismerést, mert gyakorlatilag nem volt hiba a lényegében már őszi első FTC teljesítményében. ---- 10. perc: Penksa középről ugratta ki a jobbösszekötő helyén az elalvó védők közt kibújó Rósa Dénest, a középpályás egy lépés után az ötös sarkáról, ballal, a jobb alsó sarokba lőtte a labdát.
0-1
16. perc: Tőzsér a felezővonalról ívelte a labdát a túloldalra. Bajevszki kibújt a zalai védők közül, de tíz méterről leadott lövését követően Varga remek vetődéssel hárította a labdát.
28. perc: Ljubojevics a jobb oldalról mesterien adta a labdát a középen kiugró Gyánónak. A csatár mellel maga elé tette a labdát, majd 12 méteről lőtt, de a remek ütemben kilépő Szűcsről a labda szögletre pattant.
30. perc: Kocsárdi a jobb oldalról végzett el bedobást. A 16-osra szálló labdát először Koplárovics próbálta ellőni, majd Waltner ismételt, de a labda lepattant a tömörülő védőkről. Végül Ljubojevics hat méterről a bal alsó sarok mellé lőtte a labdát.
36. perc: Ljubojevics középről legurította a szabadrúgáshoz letett labdát Kocsárdi elé. A védő 15 méterről, jobbal, nagy erővel lőtt, ám a léc alá tartó labdát Szűcs szögletre tolta.
50. perc: Koplárovics jól húzott el a bal oldalon, pontosan adott középre. Az ötösön Szűcs kivetődött, Waltner pedig fejjel próbálta bevenni a kaput, végül a nagy csatából a kapus lett a nyertes, mert megkaparintotta a labdát.
59. perc: Zováth próbált meg középen kitörni a lesre játszó védők között. A labda visszapattant a középpályás elé, aki Sebők Vilmossal futott versenyt, de elcsúszott, ám még estében elpöckölte a labdát az egerszegi focista elől. Érkezett Bajevszki, aki lecsapott a labdára, kicselezte Vargát,
majd négy méterrről, ballal, az üres kapuba lőtte a labdát.
0-2
71. perc: Zavadszky passza után Lipcsei lépett ki középen. Csóka és Sebők Vilmos körülményeskedett, és balszerencséjük is volt, hiszen amikor összezártak volna az FTC csapatkapitánya előtt, a labda róluk visszapattant Lipcsei elé. A válogatott játékos nyolc méterről, jobbal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát.
0-3
75. perc: Bajevszki ugrott ki középen, de a 11-es pont előtt Kocsárdi beérte, és buktatta. A közelben álló játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyes pontra letett labdát Szűcs jobbal a bal sarokba lőtte.
0-4
76. perc: Koplárovics a jobb oldalról ívelt be szabadrúgást. A védők röviden szabadítottak fel, Ljubojevics pedig 14 méterről, jobbal nagy erővel a kapu közepébe lőtte a labdát.
1-4
82. perc: Rósa húzott el a bal oldalon, jól ívelt középre, a hosszú oldalon Penksa érkezett, aki a kifutó kapus lábai között ballal nyolc méterről a kapu közepébe lőtte a labdát.
1-5
86. perc: A ZTE szabadrúgáshoz jutott a Fradi kapujától 22 méterre. Ljubojevics 18 méterről a jobb oldali kapufát találta telibe. ---- Megilletődötten kezdtünk, és a Fradi ezt kihasználta. Kihagytuk a lehetőségeinket, riválisunk viszont szinte százszázalékosan kihasználta a helyzeteit.
Gellei Imre, a Zalaegerszeg vezetőedzője
Mindkét együttes nagyszerűen futballozott, igazi közönségcsalogató találkozó volt. Mi jól használtuk ki helyzeteinket, s ezúttal is bizonyítottuk, hogy egy nagy család vagyunk.
László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője
Játékvezető értékelése
Játékvezető: Kassai Viktor (9). A nagy iramú mérkőzésen a találkozó bírója sokat futott, és néhány apró, szinte említésre sem méltó hibát ugyan elkövetett segítőivel, de összességében kimagasló teljesítményt produkáltak.
Asszisztensek: Erős G., Szabó R.
Fény és árnyék
+++ Ritkán fordul elő, hogy 12 ezer ember sportszerűen szurkol egy magyar stadionban. Zalaegerszegen az égvilágon semmi probléma nem volt
a táborokkal. Persze ennek a jó viszonynak oka van: amikor a ZTE 2002-ben megnyerte a bajnokságot, a fradisták együtt ünnepeltek a zalaiakkal. Lám, ilyen békés légkörben is lehet bajnoki meccset rendezni.
--- Jó néhány éve Magyarországon futballozik már Szkukalek Igor, a Ferencváros szlovákiai labdarúgója. A kiosztott összeállításra mégsem sikerült helyesen leírni a nevét, mert ott az szerepelt, hogy "Skukalek". A hibát tetézve a csodaszép egerszegi stadion hangosbeszélője is úgy olvasta be a tartalék játékos nevét, ahogy az a papíron szerepelt.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







