Vass László új útra léphetett

R. B. B.R. B. B.
2004.11.09. 21:26
Címkék
Vass László - a szakember nevének hallatán, illetve azt olvasva szinte mindenkinek az ugrik be, hogy ő Csank János örökös segítője.
Nos, most azonban, úgy tűnik, egy időre elválnak az edzők útjai, Vass László ugyanis két hete Kuvaitban tartózkodik. A szakember 1995 és 1998 között már dolgozott az Al-Sahel csapatánál."Most az első osztályú Al-Samil-nál vagyok, és minden valószínűség szerint a csapat segédedzője leszek - mondta Vass László.- A nyárig szóló, korrekt megállapodást kötöttünk, de van egy pont, amely szerint, ha valamelyik fél nem elégedett a másikkal, akkor a szerződés felbontható. Sőt… Ha például Csank János lett volna a Debrecen vezetőedzője, akkor valószínűleg én is követem, mivel magyar edzőként elsősorban Magyarországon szeretnék dolgozni."Az Al-Samil a kuvaiti élcsapatok közé sorolható, és épp most épül egy minden igényt kielégítő, 15 ezer nézőt befogadó stadionja. Az együttesnél nincs profi státusú játékos, de az amatörizmus nem jelent hátrányt - Kuvaitban a küzdenitudás pótolja a technikát…
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
6 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
8 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
11 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
24 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
40 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
57 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
58 perce