Dajka László elfoglalja a békéscsabai kispadot

2004.11.09. 21:25
Címkék
Most már biztosra vehető, hogy a Békéscsabai Előre FC múlt héten távozó szakmai igazgatója, Vágó Attila helyét csütörtöktől Dajka László veszi át, akit az elmúlt hét keddjén bocsátottak el Sopronból.
Vágó Attila búcsúja után a futball-kft. vezetői két mérkőzésre a ligacsapat edzőjét, Jakab Pétert bízták meg a szakmai munka irányításával, ám nyílt titok volt, hogy Dajka László, aki 2001 őszén már dolgozott Békéscsabán, hamarosan visszatér a lilákhoz.

Új módi a nagy füttyentés után: a bajnokságban gyengélkedô Békéscsabát Dajka László igyekszik felrázni (Fotó: Pluzsik Tamás)
Új módi a nagy füttyentés után: a bajnokságban gyengélkedô Békéscsabát Dajka László igyekszik felrázni (Fotó: Pluzsik Tamás)
Új módi a nagy füttyentés után: a bajnokságban gyengélkedô Békéscsabát Dajka László igyekszik felrázni (Fotó: Pluzsik Tamás)
A tréner azonban addig nem volt hajlandó érdemben tárgyalni, amíg a labdarúgó-kft. nem rendezte az anyagiakat elődjével, valamint a labdarúgókkal, akik több hónapnyi pénzükre vártak. Emiatt még az is előfordult, hogy egyes játékosnál kikapcsolták az áramot, mert nem tudták rendezni a számlákat. Mások meg közös albérletbe költöztek, hogy megosszák a költségeket… Nos, a szombati, MTK elleni mérkőzést megelőzően utalt a futballcég, ezek után Dajka László is lépett, s már a Hungária körúti meccs előtt meglátogatta a lila-fehérek öltözőjét.
Ettől függetlenül a Hidegkuti-stadionban Jakab Péter ült megbízott edzőként a kispadon, az Előre pedig hosszú idő után ismét pontot szerzett, ráadásul idegenben. Dajka László aztán kedden megérkezett a Kórház utcába, és bekapcsolódott a munkába.
"Miután rendeződött Vágó Attila helyzete, valamint a játékosok hozzájutottak az elmaradt fizetésekhez, a kft. tulajdonosaival, vezetőivel a finisbe ért szerződésem pontosítása - mondta Dajka László. - Várhatóan legkésőbb csütörtökig aláírjuk a papírokat, s a tervek szerint a szerdai bajnokit követően végleg átveszem a gárda irányítását. Persze addig is figyelem a csapatot, Jakab Péterrel pedig megbeszélem a szakmai kérdéseket. Már az MTK-mérkőzés előtt is konzultáltunk, s egy higgadt, nyugodt, agilis fiatal szakembert ismertem meg személyében. Most már Békéscsabán maradok, a szerdai mérkőzést is megnézem, de a Debrecen elleni bajnokin még Jakab Péter ül a kispadon."

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Firenze nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
20 perce

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
35 perce

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
48 perce

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
1 órája

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
1 órája

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE: fordítottak a vendégek

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: bravúr a hatszoros első a spanyolok ellen

Utánpótlássport
1 órája

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2 órája