Már az összes jegy elfogyott

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.11.06. 20:49
Címkék
A szerdán szerződtetett edzőnek, Supka Attilának három nap, három közös gyakorlás adatott, hogy némiképp megismerje a Debrecent, mielőtt tétmérkőzésen az együttes kispadjára ül.
"Ilyen rövid idő semmi másra nem elegendő, mint némi tájékozódásra - mondta Éger László, a vendéglátók válogatott kerettag védője. - A hangulaton próbál változtatni. A mester által megadott kezdő tizenegyen is látható: igazán belenyúlni még nem tud a csapatba."
Avagy: a Loki az edzőváltás ellenére ugyanabban a tempóban és metódusban folytatta a felkészülést a Ferencváros ellen.

Éger László kalapot emel a Ferencváros kupaszereplése elôtt, mégis bízik benne, hogy a Loki legyôzi a bajnokcsapatot (Fotó: Németh Ferenc)
Éger László kalapot emel a Ferencváros kupaszereplése elôtt, mégis bízik benne, hogy a Loki legyôzi a bajnokcsapatot (Fotó: Németh Ferenc)
Éger László kalapot emel a Ferencváros kupaszereplése elôtt, mégis bízik benne, hogy a Loki legyôzi a bajnokcsapatot (Fotó: Németh Ferenc)
"Egységes, jól játszó Ferencvárost láthattunk csütörtökön a Feyenoord ellen, amely megérdemelte volna a győzelmet - tette hozzá Éger László. - Nekünk ezt a csapatot kell most két vállra fektetnünk. Nem érdekes, mi történt egy éve a Nagyerdőben, ahogy most az sem számít, hogy az utolsó fordulóban éppen az Üllői úton, a zöld-fehérekkel szemben kellett lemondanunk a klub történetének első élvonalbeli aranyérméről. Képesek vagyunk a sikerre, s reméljük: a közönség támogatásával ez nem is marad el."
Az érdeklődésre nem lehet panasz: minden jegy elkelt. S mivel a DVSC tavaly ősszel érdekelt volt az európai futballporondon, Éger László arról is véleményt formálhatott, mennyit nyom a latban, hogy a riválisnak három nappal korábban jelenése volt a Puskás Ferenc-stadionban.
"Ha többgólos vereséget szenvednek a ferencvárosiak, akkor azt mondtam volna: nagyon is számít, hogy pályára kellett lépniük. Ez az eredmény viszont joggal feldobja őket, büszkék lehetnek rá, hogy megszorongatták a Feyenoordot. Legyőzni őket - éppen ezért - nagy fegyvertény. Nos, mi éppen erre készülünk."

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

---- D ---- &
Legfrissebb hírek

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
9 perce

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
11 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
23 perce

Európai kézilabdaligák: Imre hat, Lukács négy gólt szerzett az El-ben

Kézilabda
38 perce

Örök nyugalomra helyezik a héten Kopeczky Lajost

Minden más foci
38 perce

A Lyonnál folytatja a Real brazil tinédzsere – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

A Mladost ellen sem tudott pontot szerezni a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik